„A tanár nemcsak helyesírást tanít, de az óráján közösséget kell fejlesztenie. A tanár nemcsak feleltet, hanem a tanulást támogató, biztonságos és nyugodt tanulási környezetet kell nyújtania.
»A tanár a gyerekeknek személyre szabott értékelést ad.«
Hogy képzelek ilyet? »Hisz az élet nem Waldorf-iskola!«.
A helyzet az, hogy ezt a mondatot abból az útmutatóból vettem ki, ami minden egyes hazai tanár életében előbb-utóbb megjelenik. Ezzel ugyanis a pedagógusok minősítő rendszerében mindenkinek találkoznia kell. A tanárokkal kapcsolatos tudatos és tudat alatti elvárások sokkal gazdagabbak annál, amit elsőre gondolnánk. Már régen nem arról szól a dolog, sőt, igazából soha nem arról szólt, hogy a diktálom/leírod/bemagolod/felelsz/köszönöm_négyes lineáris folyamatot zökkenőmentesen leszállítsa a tanár/diák vegyes páros. Egy tanár nemcsak hogy elfogadja a gyerek hibáit, tévesztéseit, hanem örül annak, hogy ezeken keresztül még pontosabb képet nyer a gyerek személyiségéről, nehézségeiről, hogy legközelebb a saját tanári módszerein változtatva még ügyesebben juttassa el a gyereket a megértéshez.”