„A baloldali-liberális kánon hegemón elnyomásáról fecsegnek a »mélymagyarok«, miközben két kezünkön meg tudjuk számolni, kiknek volt idejük és szellemi kapacitásuk végigolvasni Esterházy aprólékos prózáját, vagy bejárni Nádas feneketlen mélységeit, havas meredélyeit. Nem, akik itt kánonról beszélnek, azoknak fogalmuk sincs, hogy a rendszerváltozás utáni minden hatalom leszoktatta a kánonteremtésre egyedül hivatott közönség nagy részét az olvasásról.
A hatalom foszlott paravánja előtti ócska ripacskodást látunk. Ma egyetlen kánon van, a hatalom totális politikai kánonja, a jobboldali »szellemi« holdudvar pedig grimaszol, mert sem a történelem átírásával, sem a közterek díszkövezésével nem tudta elérni, hogy koherens jobboldali, vagy akár csak konzervatív kánont teremtsen. Hidat a semmi-múltba, hogy feltámassza azt a szellemi közeget, amelyből kisarjadni akarnának, de amely Horthyval, Szálasival csődöt mondva kimúlt. A kommunista diktatúra is megtette a magáét, amiért cserébe sovány vigasza lehet a jobboldalnak, hogy a baloldal ugyancsak hiábavalóan keresi saját előképét, mert állandóan a »kommunizmus« kísértetébe ütközik. Csoda, hogy a nemzet szövete két ilyen erőszakos átszabást túlélt.”