Nagy tanulság volt mindegyik huszadik századi háborúnkból, hogy csak a saját céljainkért érdemes megvívni, máséhoz kapcsolni a nemzet sorsát nem érdemes, másban bízni felesleges.
„De volt erő újrakezdeni. Építkeztünk, újjászerveztük az országot, szép sikereket értünk el. Már területeket is visszaszereztünk. A mi utolsó békeévünk 1940 volt. Szerettünk volna kimaradni a háborúból, amely már egy éve folyt. Nem sikerült. Megint egy terrortámadás történt a saját területünkön. Egykor Bosznia-Hercegovinát 1912-ben annektáltuk, Kassát 1938-ban ítélte nekünk a nemzetközi döntőbíróság. De micsoda különbség! Szarajevó és Kassa? Kassát bombázták, harmincnál több halott volt. Tévedés volt, de soha nem ismerték be az oroszok. Hitler hadai már négy napja nyomultak előre a Szovjetunióban. S mi megint mentünk. Holott Hitler, Goebbels vagy Himmler a magyarságot már nem is atrocitásnak látta, hanem elpusztítandónak. És az eszközeik jóval hatékonyabbak voltak, mint Ferenc Ferdinándé valaha is lehetett volna. Akik döntöttek, talán az önvédelmi háború folytatását látták ebben, de a remény hamar szertefoszlott. Körülbelül annyi távolság van a két reményvesztés között, mint Tisza István és Teleki Pál halála között. És annyi közös is, hogy a nemzet sorsát azonosították a magukéval.
Ezt a háborút is elvesztettük, s a veszteségünk emberben is, lelkiekben, nemzeti létünkben is jóval nagyobb volt. Mondom ezt Trianon tudatában, az »első proletárdiktatúra« társadalmi, etnikai, vallási feltébolyodottságának tudatában. Mert egy vészterhes politikai szabadságharc után a remény végleg elveszni látszott, a perspektíva eltűnt a látóhatár mögött. Nem adtuk meg magunkat könnyen. Sem az első »nagy háborúban«, sem a másodikban, sem az 1945–47 közti szabadságharcban. S ahhoz még hozzáemeltünk egy forradalmat is és egy háborút. Nyakunkon volt a kötél, s mégis megpróbáltuk. Szép, gyönyörű harc volt ez, s mégis a legreménytelenebb. Az utolsó véres felbolydulás, vérrel fizetés. Sok volt benne az illúzió. Majd segít az ENSZ, Amerika, a »Nyugat«?
Nagy tanulság volt mindegyik huszadik századi háborúnkból, hogy csak a saját céljainkért érdemes megvívni, máséhoz kapcsolni a nemzet sorsát nem érdemes, másban bízni felesleges. Sem világideo-lógia, sem világbirodalom, sem világrendrendszer, sem világszervezet meg nem véd. Épp ellenkezőleg. Csak magunk tehetjük ezt meg. Nagy szerencsénk lesz a mostani században, ha ezt nem fegyverrel vívott háborúban kell bizonyítanunk. Ezért legfőbb értékünk a béke. Az elmúlt száz év alatt lehettünk volna körültekintőbbek, óvatosabbak, okosabbak, sikeresebbek, s akár meghunyászkodóbbak sőt bátrabbak is, de ez már így alakult. Nagyon sokba került, sok vérbe és időbe.”
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Nincs miért kárörvendeni az egyre mélyebb és szerteágazóbb német válságjelenségek kapcsán. Rajcsányi Gellért írása.
2000. május 28-án veszett nyoma az akkor 11 éves kisfiúnak, Baja környékén. 24 éven át eltűntként tartották számon, végül 2024 júniusában egy bejelentés nyomán a rendőrség egy tanya melléképületében az aljzatbeton alatt elásva megtalálta a fiú földi maradványait.
Nem egyszerű a vágóhídra küldeni embereket – erről beszélt Artem, a toborzótiszt a The Telegraph című lapnak, aki pontosan tudja, mennyire gyűlölik az emberek.
