„1. Kormányzati propaganda, vagy valóság a mostani „növekedési csoda”?
A tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévben is az európai uniós növekedési rangsor élmezőnyébe került hazánk a 4,7 százalékos GDP-bővülésével. Csak a lettek (5,2 százalék) és a lengyelek (4,9 százalék) tudták a magyar gazdaság kibocsátási ütemét beelőzni. A „bezzegország” Románia a maga 4,2 százalékos bővülésével is mögénk került. A lufi pedig nem pukkant ki, akadnak olyan elemzések, amelyek a második negyedéves dübörgést öt százalékra saccolják.
2. Érezzük-e a bővülést?
A közgazdaságtan művelői szerint a négy százalékos ütem az, amit mindenki érez, vagyis a jólét erről a szintről már lecsorog. Kiváltképp akkor, ha annak a szerkezete is kedvező: a mostani hazai növekedést a KSH jelentése alapján a piaci szolgáltatások húzzák, vagyis a nép vásárol és fogyaszt. De akkor is érezhető a gyarapodás, ha a kivitel pörög: gondoljunk csak bele az Audinál, a Mercedes-nél, vagy éppen az Opelnél dolgozó ezrekre, tízezrekre, a hozzájuk kötődő beszállítói láncokra.
3. Már tavasszal elszállt volna a költségvetés?
Az állami pénzügyi kimutatások szerint elméletileg már áprilisra összejött az év egészére tervezett költségvetési hiány döntő része. Ennek hátterében az áll, hogy a kormány megelőlegezte az EU-s pénzek kifizetését, ami nem számolandó bele a rendes hiányba. Miként abból sem lesz többlet, mikor Brüsszel átutalja ezeket a forrásokat.
3. Semmik vagyunk Európa gazdaságában?
Magyarország gazdasági kibocsátásának nagyságát nem túlságosan fair Ausztriához vagy Hollandiához mérni, tekintve, hogy 28 éve van nálunk piacgazdaság, a Lajtán túl pedig nem volt szocializmus és a rezsimből örökölt államadósság terhe. De nem vagyunk jelentéktelenek: például Németországnak Magyarországgal pont akkora külkereskedelmi kapcsolata van mint Svédországgal, vagy éppen Indiával. A több mint húsz milliós (!) Románia pedig pár éve hozta be a magyar GDP éves kibocsátási értékét, a Szlovákiának ez még nem sikerült.
4. Fenntartható-e a gyarapodás?