Kristóf és az Isten

„Az európai öngyűlölet mostanáig baloldali privilégium volt, s felvilágosult-felsőbbrendű kultúránkat tagadó, nyitott társadalom-kísérlete (egyebek mellett) a bevándorlás-támogató cselekvésben öltött testet, illetve mindabban, ami vele jár, így például az iszlám értékvilág iránti türelemben, a migráció mögött álló okok erkölcsi súlyának felvállalásában.

Most Trombitás Kristóf úgy döntött, új manifesztumban értelmezi át a konzervatív eszmék szüzséjét, s világgá kürtölte: a jobboldalnak is szüksége van az iszlám fundamentalizmus nemes érték-szilárdságára. Igaz, e bravúros fordulathoz olyan szektás kereszténységre van szüksége, amelynek megvallásáért a nagy krisztusi egyházak – e gesztus erejéig szoros ökuménében egyesülve – még ma is eretnekként égetnék meg Kristófunkat, ha idejekorán nem ütött volna fidibuszt tartó kezükre az európai felvilágosodás humánus és szigorúan szekuláris szelleme. Amely persze nem összetévesztendő a kommunizmus kísértetével, annak ellenére sem, hogy a baloldal mindent elkövet annak érdekében, hogy kisajátíthassa a tudományos gondolkodás – amúgy ultrajobboldali – ethoszát.

Ennyit a kétszáz esztendeje született Marx örökségének legtragikusabb eleméről…

De hát mit is állít Trombitás Kristóf a Hagyjuk az iszlamofóbiát! című vitacikkében? Az írás egyébként Paranoid Android korábban megjelent szövegére reagál, amely eleve reflexió volt egy még korábbi Trombitás-fejtegetésre. Nos, ez alkalommal szerzőnk leszögezi, hogy az iszlámellenes kirohanások mögött egyfajta baloldali eszmerendszer áll. „Ilyen hozzáállással az iszlámból pont azt hiányoljuk, ami a „keresztény” kultúrkörben már létező, a teljes felbomlás felé tartó állapot. Ez azonban a modernitás rombolása, amely a kereszténységet sokkal hatékonyabban tudta szétzilálni, mint az iszlámot.” Azaz magyarán Kristóf szerint nem lehet elítélni az iszlámot azért, mert egy barbár, primitív, sötét és gonosz halálvallás, mert ezzel a Szentírást is el kellene ítélnünk. „Amennyiben humanista alapon akarjuk ostorozni az iszlámot…, akkor semmivel sem áll jobban a Szentírás.”

És láss csodát, mi, felvilágosult európaiak éppen így gondoljuk.

Az iszlámmal pont az a baj, ami a kereszténységgel is baj volt a felvilágosodás előtt, Nietzsche szavaival szólva az, hogy egy hisztis beduinfőnök által irányított világ tükörképét teremtette meg a Földön, számtalan apró, de mindenható, és felettébb hiszteroid beduinfőnök kiszámíthatatlanul kegyetlen uralmával.

Nem, Tisztelendő Savonarola! Európának nincs szüksége sem mohamedán elmebetegekre, sem keresztény fundamentalistákra! Trombitás Kristóf és a hozzá hasonló szektás hitvallók ugyan képzelhetik azt, hogy (számukra) „a fényteljesség és a tradícióhoz való ragaszkodás a mérce”, amelynél „napjainkban kevés … fontosabb dolog létezik”, és ezért „nem ítélhetjük el olyanért az iszlámot, aminek a párhuzamát annyira fájdalmasan hiányoljuk a modern Európából”.

Mi, modern, felvilágosult európaiak azért elég jól tudjuk, hogy a „fényteljesség”, vagy mi a bánat, magánügy, mindenki úgy keresi a maga fényeit, ahogyan akarja.

És éppen az a jó, a mi európai kultúránkban, hogy sem az imám, sem a pap, sem a rabbi, sem a láma, de még a pártvezér sem kövezhet meg azért, mert nem ott találjuk meg a magunk életének teljességét, ahol ők mutatják.”