Kész vagyok visszaadni a mandátumomat

„Méltósággal tudomásul veszem, de megdöbbentett a bajtársaknak hitt frakciótársak konkrétumok nélküli, koncepciós döntése, főleg azok után, hogy a 46%-os kongresszusi támogatás nyomán létrejött második Jobbik-platform szimbolikus támogatása során is úgy nyilatkoztam: »Bízom benne, hogy az elnökség a mostani platform energiáját is be tudja csatornázni, helyet talál neki nemzeti néppártunkban, de ha másként dönt, azt tiszteletben tartom, s akkor a magam részéről kiszállok a platformból. Miként a kongresszus eredményét sem kérdőjeleztem meg, a platform az én értelmezésem szerint épphogy a demokratikus döntés szoros eredményének leképeződése«.

Sokszor kerültem olyan helyzetbe a politikában, amikor a bátorságomat próbára kellett tennem, de mindig arra gondoltam, hogy csak így lehet különbnek lenni, ha az ember nem fél. Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy félek akár kilépni a politika világából, de ez nem így van: sok csalódás után az elmúlt hónapokban már többször közeli realitássá vált számomra, hogy mással foglalkozzak, és el is kezdtem például intenzíven angolt tanulni, felsőfokú nyelvvizsgára készülve, hogy készen álljak egy civil életre, három gyermek édesanyjaként is. Kész vagyok tehát visszaadni a mandátumomat. A platform elhagyását sem azért helyeztem kilátásba, mert féltem volna az egyébként szerintem jogtalan következményektől, hanem mert számomra tényleg a Jobbik egyben tartása volt a legfontosabb, mindenkinek ezt akartam üzenni. Úgy látom, nem mindenki ezt a szempontot helyezi előtérbe... 

Ha a félelem vezérelt volna, nem indulok el Toroczkai László elnökhelyetteseként. Ha a félelem vezérelt volna, nem kritizáltam volna a pártvezetést belső körben oly sokszor. Ha a félelem vezérelt volna, elkerülhettem volna ezt a helyzetet. De engem nem a félelem vezérelt, ahogy ezután sem az fog. Sokkal inkább a lelkiismeret.”