A Fidesz-szavazó védelmében

„Ahhoz képest, hogy a II. és a XII. kerület választóiról a rendszerváltás óta tudható, hogy inkább konzervatív szavazók, sikerült itt a politikai paletta leginkább baloldali jelöltjeit elindítani. Bauer Tamás és Niedermüller Péter ugyan kaptak majdnem 40%-ot, de nem szabad elfelejteni, hogy ennek zömét a szavazók orruk befogásával adták le – a DK ugyanis listán legfeljebb az ötödét kapta annak, mint amit egyéni jelöltje kapott. A jelöltek elutasítására utal egyébként indirekt módon a Kutyapárt kiemelkedően magas eredménye ezekben a választókörzetekben. A viccpárt itt ugyanannyi szavazatot kapott, mint a magát már egy éve tudatosan építő Momentum. Márpedig a Kutyapárt csak ott tűnhetett reális alternatívának, ahol az érintett számára a kormánypárti és az ellenzéki jelöltek egyaránt a vicc kategóriába tartoztak...

A kompromisszumos Fidesz-szavazót természetesen zavarja a korrupció – azonban mindezt a politikai élet velejárójának tekinti. És ebben a véleményében komoly igazság van, ha a »megújult« MSZP és a DK padsoraira nézünk. Mind a mai napig nem lett itt tisztába téve egyetlen korrupciós ügy sem, és az sem véletlen, hogy a felelősségre vonás is teljesen elmaradt. 2010-ig az MSZP és a Fidesz közösen működtette a korrupció rendszerét és egyik sem volt érdekelt a bili utólagos kiborításában. Az az érv, hogy 2010 óta a korrupció összegszerűen jóval nagyobb, lepattan ezekről a választókról, ugyanis a gazdasági konjunktúra miatt ez bocsánatosabb bűnnek tűnik számukra, nem beszélve arról, hogy a Fidesznek nemcsak a politikája, hanem a korrupciója is sokkal professzionálisabb, mint politikai ellenfeléé. A professzionalizmus a látszólagos kormányzati sikerekkel együtt viszont éppenséggel nem a Fidesz ellen, hanem mellette szól, mert erőt sugároz.

A kompromisszumos Fidesz-szavazót természetesen zavarja a jogállam lebontása – azonban az a káosz, amit az egymással megegyezni képtelen ellenzéki pártok produkálnak, legalább ennyire elriasztja.

A kompromisszumos Fidesz-szavazót természetesen zavarják a saját pártjában fellelhető pártállami besúgók és az állambiztonsági múlt feltáratlansága – azonban ránézve Gyurcsány Ferencre vagy az MSZP bármely politikusára még mindig megnyugodhat abban, hogy a másik szennyese sem különb. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy Barabás János, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztály volt vezetője ma is az MSZP választmányának tagja.

A kompromisszumos Fidesz-szavazók átszavaznának olyan politikai konstrukcióra, amely egyértelmű üzenetet kommunikál, és családpolitika, valamint közmunka elvi kérdésében hasonló elveket vallana, mint amit a Fidesz szóban hirdet – csak éppen ilyet nem találnak.

A kompromisszumos fideszes szavazók átszavaznának olyan pártra is, amely egyértelművé tenné és hitelesen is képviselné, hogy a határzárat fenn kívánja tartani. Erről a kérdésről azonban a baloldalnak nem volt őszinte mondanivalója, amire jó példa, hogy Gyurcsány Ferenc maga bohóckodott még 2015 folyamán a határzár előtt azzal, hogy azt le kell bontani. Leszámítva a Jobbikot, az ellenzéki pártok a határzár építésekor a kormánnyal 180 fokban ellentétes véleményt képviseltek, és egyetlen politikusuk sem mondott annyit, hogy »bocsánat, tévedtem.«”