Van hova fejlődnünk

Kereszténydemokrata politikusként hogyan egyezteti össze az európai identitás védelmének és a szolidaritásnak a követelményét?

Keresztény szempontból nem olyan egyszerű ez a kérdés, mert itt valóban értékek ütköznek: a saját keresztény civilizációnk védelméhez való jogunk, a saját nemzetünk védelme iránti kötelezettségünk, és ezzel szemben ott van a hús-vér, szerencsétlen, nyomorult ember, aki tényleg borzasztó szenvedésen ment keresztül. A hagyományos keresztény tanítás az állapotbeli kötelességről azt mondja, hogy az elsődleges kötelességem a saját családom felé van, feleségem, gyerekeim, szüleim felé, a saját családomról kell elsősorban gondoskodnom. Majd utána jön a nemzet, és végül úgy általában az emberiség. Abból mindig tragédia volt, amikor ezeket az állapotbéli kötelezettségeket felcserélték. Tehát először a népemet kell megvédenem, utána részt vállalni a világ problémáinak globális megoldásában.

Egy példa: miniszterként viszonylag jól keresek. A jövedelmem egy részét a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül, vagy egyházi szolgálatokon keresztül arra adom, hogy szakavatott emberek gondoskodjanak a hajléktalan embertársainkról. De ha odavennék magamhoz 18 hajléktalant a saját otthonomba, az anyám, feleségem és gyerekeim közé, tönkretenném a családomat, és utána már a hajléktalanokon sem segíthetnék. Azt gondolom, az analógia jól példázza a hozzáállásunkat a migrációs krízishez. (...)

De önök a másik oldalon 15 éve ennél sokkal szorosabb szövetséget alakítottak ki a Fidesszel, mint amit most az ellenzéki média számon kér az ellenzéki pártokon.

A KDNP–Fidesz-szövetség, egy keresztény világnézeti párt és egy kereszténydemokrata ihletettségű nagy néppárt értékrendi közössége a kipróbált bajtársi hűség alapján. Az ellenzéki pártok ideológiailag részint ellentétesek, részint szavazatkonkurensek, részint vezetőik úgy utálják egymást, mint egy tál skorpió. Ha a KDNP önállóan induló, kis világnézeti párt lenne, akkor arra kellene törekednie, hogy minél több képviselőt küldjön a parlamentbe. Ehhez pedig az kellene, hogy minden választókerületben önálló jelöltet indítson, aki dolgozik az adott választókerületben, így ott nemcsak őrá, hanem a pártjára is jönnek szavazatok és a töredékszavazatok, amikből pedig a mandátum lesz! A visszaléptetés életveszélyes egy kispárt számára. Ezek a józan, pártpolitikai szempontok nem érdekelték az ellenzéki médiát. Ők azt gondolták, hogy Hódmezővásárhellyel bemutatták mit kell csinálni. De mivel az ellenzéki pártok a saját pártlogikájukból kifolyóan nem teljesen ezt csinálták, – lásd félig-meddig az LMP –, most elkezdik gyalázni.

Eszerint az ellenzéki pártok közül a Jobbik magatartását tartja racionálisnak az ön által említett pártpolitikai logika mentén? Hiszen ők mind a 106 választókerületben elindultak és nem koordináltak senkivel.

Látható, hogy az ellenzéken belül azok lettek a relatív nyertesek, akik semmilyen koordinációban nem vettek részt. Azt gondolom, hogy ha a Jobbik megcsinálta volna a visszalépést, a szavazóinak a jelentős része ebben az esetben a Fideszre voksolt volna. Akár még jobban is nyerhettünk volna ilyen szituációban. Megjegyzem, ha a Ron Werber mellett kitartottak volna, aki semmilyen megállapodást nem akart, akkor az LMP sokkal jobban szerepelt volna. Ráadásul vannak ennek az összefogásnak határai, súlyos erkölcsi, ízlésbeli és politikai határai is. Az, hogy Vonának nem volt probléma az, hogy a Magyar Gárdától eljutott a Spinoza klubig, és Budaházytól Heller Ágnesig, ez egy dolog, de ebből nem következik, hogy a szavazói őt ebben követik.