„Apaként tudom, milyen, amikor öltözködés közben egy másodpercre sem akarnak nyugton maradni. Hiába tűnik jó ötletnek mobillal lefoglalni a gyermeket, valójában nagyon nem az. Először csak egy-egy mesét játszunk le nekik a YouTube-ról, aztán hosszabb időre is megkaphatják, és már kész is a baj. A legfogékonyabb korszakukban, amikor csupa valódi, fizikai inger kellene számukra, akkor okozzuk nekik a legnagyobb kárt a telefonjainkkal, tabletjeinkkel. Kiskamasz kortól viszont már el kell kezdeni tanítani az okoseszköz használatát.
Hadd említsek meg még egy hírt, szintén Franciaországból. Sokak őszinte megkönnyebbülésére az iskolákban betiltották a mobiltelefon használatát, és – bár az intézmények számára hagynak némi mozgásteret – alapesetben a gyermekek magukkal vihetik ugyan, de a táskából már nem vehetik elő őket, még a szünetekben sem. Bevallom, az új intézkedésről olvasva felemás gondolataim támadtak.
Egyrészről örülök, hogy végre állami szinten is megpróbálnak gátat szabni annak a féktelen őrületnek, amely a gyermekek okostelefon-használatát jellemzi. Másrészt viszont a digitális világban dolgozóként úgy vélem, hogy valódi megoldás helyett ismét csak a szőnyeg alá söpörték a problémát, még akkor is, ha elvben a diákok a tanár engedélyével, oktatási célból használhatják a mobilt. A hazai példák alapján könnyen belátható, hogy az oktatók nagy része nincs felkészítve a digitális világ okozta kihívásokra, így, főleg egy szigorú törvénnyel támogatva, egyszerűbb száműzni az eszközöket az iskolából, ahelyett, hogy megpróbálnánk érdemben kezdeni velük valamit.”