A módszerről

„Úgy volt az, hogy Marx és tettestársai elvázoltak egy tervet. Egy tervet, mely a társdalom kommunista átalakítását célozta meg. Ők persze nem nevezték tervnek ezt, hanem »történelmi szükségszerűségnek«gondolták, mely mindenképpen bekövetkezik, csak ki kell várni. Lenin és néhány más terrorista azonban nem így gondolta. Ők türelmetlenek voltak és bele is vágtak a lehetetlen megvalósításába. A Szovjetunió – természetének megfelelően – azonnal rátenyerelt az egész »munkásmozgalomra«, létre jött a Kommunista Internacionálé, a Komintern a szovjet vezetés szigorú ellenőrzése alatt. A szigort a legjobban az jellemezte, hogy a jeles szervezet vezetőit időről időre kivégezték. Amit amúgy többnyire tökéletesen meg is érdemeltek, bár sohasem azokért a bűnökért, amelyekkel vádolták őket. Így szabadultunk meg Kun Bélától is hál Istennek.

Maga a „munkásmozgalom” döntő többségében nem tűnt veszélyesnek, mi több, jó és helyes célokat látszott követni. Tömegével alakultak dalárdák, segélypénztárak, önképzőkörök és más, hasonló célokat követő egyesületek. Ezek működtetéséhez természetesen alapvetően két dologra volt szükség: hozzáértésre és pénzre. A Komintern önzetlenül vállalta mindkettő biztosítását. Miközben a résztvevők vígan járták a természetet, daloltak, vagy a világirodalommal ismerkedtek közöttük jártak a „instruktorok”, akik látható, mély empátiával fordultak a szegények és elnyomottak felé. Őket – különböző elnevezések alatt – a szovjet állambiztonsági terrorszervezet képezte ki és fizette. A legfőbb feladatuk a kiválogatás volt. Olyanokat kerestek, akik – ma divatos kifejezéssel – »radikalizálhatók« voltak. Az így kiválasztott pszichopatákat aztán közvetlenül beszervezték, kiképezték és felhasználták. Klasszikusnak mondató példája ennek Ramón Mercader, Trockij gyilkosa, akinek beszervezője – a magyar kommunista mozgalom nagyobb dicsőségére – a notórius gazember, Gerő Ernő volt.

Figyeljünk oda a modellre. Van tehát egy mérgezett ideológia a maga céljaival, kiképezett instruktorok, kiterjedt szervezeti hálózat és kiapadhatatlan pénzforrás. A szereplők nagy többségének fogalma sincs arról, hogy tulajdonképpen miben vesznek részt. Sőt. Joggal érzik azt, hogy valami szép és nemes cselekedetet csinálnak. Humanizmus, szeretet, nyitottság és így tovább.

Vajon nem ismerős ez a modell valahonnan? Nem köszön vissza valahonnan? Na ugye.

Úgy bizony. Nincs új a nap alatt. Ez pontosan megfelel a Soros-modellnek.”