NER-telenítés: a sorrend a lényeg

„A demokráciáért folytatott harcok történelmében a fordulópontok gyakrabban eredményezik a régi rend visszatértét hosszabb rövidebb időre, mint a demokrácia győzelmét. Sokszor azért, mert az erőviszonyok eleve nem kedveznek a változásoknak, az autokraták tanulnak a hibáikból és képesek gyorsan helyreállítani a korábbi rendet. Még ha lehetne is változtatni az erőviszonyokon, a demokraták gyakran a fordulópontot követő eufórikus hangulatban nem mérik fel jól lehetőségeiket, nem teszik meg azokat a lépéseket, amelyekkel gyengíthetnék az autokraták politikai bázisát, és nem vigyáznak saját táboruk stabilizálására és megerősítésére. Elég, ha a színes forradalmakra vagy az arab tavasz kimenetére gondolunk. Ha tisztán a valószínűségeket nézzük, akkor a jelenlegi erőviszonyok mellett egy ellenzéki választási győzelem esetén a NER megerősödve való visszatértének az esélye nagyobb, mint az, hogy a megnyert választás lesz az első lépés a NER lebontása felé.

A NER ellenzékét alkotó pártok választási programjai, érthető módon az áprilisi választások megnyerésére koncentrálnak, fűt-fát ígérnek. A programokat olvasva ugyanakkor úgy tűnhet, az ellenzéki pártok vagy nem tartják fontosnak azt a kérdést, hogyan lehet felszámolni a NER intézményi, gazdasági, politikai alapjait, vagy azt gondolják, hogy egy esetleges választási győzelem után véglegesen legyőzhetik a NER-t vezetőinek jogi elszámoltatása révén. Erre következtethetünk a szinte minden pártprogramban megtalálható utalásokból a NER-vezetők elszámoltatásáról, bíróság elé állításáról, egy korrupcióellenes ügyészség felállításáról vagy a közpénzből lopott óriásvagyonok visszavételéről. A NER-telenítés innen levezethető stratégiája tehát valahogy így nézne ki: 1) A NER vezetőinek bíróság elé állítása, 2) a NER gazdasági alapjainak felszámolása 3) az új rend politikai alapjainak stabilizálása 4) új alkotmány révén a köztársaság és a jogállamiság helyreállítása.

A baj ezzel a sorrenddel az, hogy az ancien régime teljes összeomlásához vezető forradalmakat kivéve nem ismeretes egyetlen olyan (re)demokratizálási eset sem, ahol ez a stratégia működött volna. A jogállamiság helyreállítására törekvő erők, ha magukat is tartják a jogállamiság mércéjéhez egy igen szűk térben mozognak, ugyanis a korábbi rendszer vezetői az esetek többségében gondosan legalizálták a szabadrablás exklusive jogát. Ettől akár még helyes lépés is lehet egy korrupcióellenes ügyészség felállítása, de még akkor is, ha stabil alkotmányos megtámogatást kap, ez az intézmény is csak lassan és esetlegesen gyengíthetné meg a NER vezetőit, akik Berlusconi példáját követve akár még politikai bázisuk növelésére is használhatják az ellenük indított eljárásokat.”