Erő, jóság, nyilvánosság

„Az egyén számára a legfontosabb értékek sorrendben az élelem, az otthon, a munkahely. Mindjárt utána következik a biztonság. A heves és intenzív migránsellenes, illetve migránspárti kommunikációs háborúban az árnyalatok nagyrészt eltűntek – mint a háborúkban általában. Vannak az Ők, és vannak a Mi. Ők az ellenségek. Mi pedig a jók vagyunk, akik megvédjük a hazát tőlük. Ebben a leegyszerűsödött kommunikációs mátrixban roppant nehéz, mert szokatlanul erős belátást igénylő feladat különbséget tenni migráns és menekült között, hiszen a két szemben álló fél mást és mást ért alatta. Következésképpen megrendült a bizalom, mert úgy képeződött le a dolog, hogy akitől a többség a biztonsága védelmét várta, valahogy gyengének, és ami még nagyobb baj, őszintétlennek bizonyult.

Az ellenzéki horrorshow-ban, ahol olyan politikai zombik ijesztgetik a tisztelt nagyérdeműt, mint a feleségét gátlástalanul lazsnakoló Juhász Péter, vagy a saját hazugságait naponta váltogató Vona Gábor, avagy a minden határt semmibe vevő Gyurcsány Ferenc, nem szólva a többi epizodistáról, a közvélemény nem lát sem fantáziát, sem esélyt. Megítélésük évek óta változatlan. A hozzájuk hű kemény magon kívül senki sem fordult feléjük.

A társadalom többsége döntött. Azt akarja, hogy az Orbán-kormány folytassa, amit elkezdett. Gyarapodjon, erősödjön, gazdagodjon Magyarország népe, és ezt a szép folyamatot kívülről senki ne háborgassa. Nagyon fontos tehát ebben a történelmi létállapotban, amennyire lehetséges, pontosan és tisztán látni. Attól, hogy a kormány jószívűen kezeli a hozzánk forduló üldözöttek sorsát, még nem bizonyul gyengének, sőt a jóság adott esetben inkább az erő megnyilvánulása lehet. Feltéve, hogy az erő és a jóság gyakorlása – különösen egy választási kampány kezdetén – egyaránt őszintén és nyíltan történik.”