Előjött a románból a román

Nem tudom, mi jár Mihai Tudose fejében, de az ostobasága és őszintesége nagyon a kezünkre játszik.

A bukaresti kormány első ember az eddigiektől eltérően végre nem az orra alatt pusmogva, nem a fogai között, alig érthetően kipréselve, hanem egyértelmű módon artikulálta a magyarokkal szembeni érzéseit. Erdély megszerzésének 100. évfordulóján a román miniszterelnök elérkezettnek látta az időt, hogy kimondja azt, amit a román politikai elit általában gondol, amit a zsigereiben hordoz. Ez a kijelentés eloszlatja a kételyeket az ügyben, hogy az erdélyi magyarok, mire számíthatnak Bukaresttől.

A román elitben érthető frusztráció él a magyarok miatt.

Románia züllött arcú miniszterelnöke egy tévés megnyilatkozásában odáig ragadtatta magát, hogy akasztással fenyegette azokat, akik közintézményekre kitűzik a székely lobogót. A román „politikust” az bőszítette fel annyira, hogy egy kevéssé európai megoldás kilátásba helyezésével regulázza meg a székelyeket, hogy az erdélyi magyar pártok, az autonómiaelképzeléseik összehangolásáról írtak alá közös nyilatkozatot.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke bocsánatkérésre szólította fel a miniszterelnököt, aki egy Facebook-bejegyzésben reagálva utasította vissza azt. Higgadtabb hangnemben bár, de kijelentette, hogy nem hajlandó tárgyalni a székely autonómiáról, az akasztásos fenyegetésről nagyvonalúan hallgatott.

Ezzel a kijelentéssel leplezte le a román politikai elit viszonyulását a kisebbségi jogokhoz. Eddig számtalanszor érte az a vád az erdélyi magyarságot, hogy a román fenyegetést felnagyítják, hogy a magyarok iránti gyűlölet nagyságát túlbecsülik. Ezzel a kijelentéssel nem csak azt a mítoszt ítélték végérvényesen halálra, hogy Románia a kisebbségi jogok paradicsoma, hanem a magyar sajtó rosszabbat akaró részének kezéből ütötték ki „Románia bezzeg demokrácia” kártyáját.

A néhány napja napvilágra került elemzés után, melynek tanúsága szerint a románok vagyona a magyarok vagyonának a felét teszi ki, most ez a csapás éri az amúgy sem könnyű helyzetben levő liberálisokat.

Azt gondolom, hogy ezután nem kell újra megindokolnunk, miért nem szeretnénk megünnepelni Erdély Romániához csatolását. Nem hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozatban vállaltakat nem teljesítették száz év alatt, hanem ez idő alatt mindent megtettek, hogy a szülőföldjükhöz ragaszkodó magyarok sorsa lehetőleg még sanyarúbb legyen. Mintha a Romániához csatolásuk nem lenne bajnak éppen elég.

Az erdélyi magyarok megszokták ezt a hőbörgést, a puliszka nem robban. De jó végre tisztában lenni, jó végre őszintén beszélni. Az a falszabadító érzés tölti el az ember, hogy végre ő is kimondhatja, nem akarjuk Romániát, mi erdélyi magyarok vagyunk és semmi közünk Romániához. Bukarest nem a fővárosunk, hanem az ellenségünk.

Teli torokból nevetünk a lezüllött Muppet-báb arcvonásait mutató miniszterelnök szavain. Senkit nem hagyunk bántani magunk közül, a legkisebbet sem, ragaszkodunk a jogainkhoz, azokkal élni is fogunk.

Pedagógiai szempontból is zsákutca a fenyegetés, hiszen ezután az is székely zászlót lobogtat majd, aki nem tette, Sepsiszentgyörgytől Sopronig.

Az ügy különösen mulatságos annak fényében, hogy az akasztásos fenyegetéssel szinte egy időben jelent meg a Román Tudományos Akadémia nyilatkozata arról, hogy miért nem hajlandóak vitába bocsátkozni magyarországi történészekkel, tudósokkal Trianonról vagy a Gyulafehérvári Nyilatkozatról. Korábban ugyanis Magyarország kezdeményezte, hogy a centenárium idején rendezzen közösen a két ország tanácskozást a centenárium alapjairól és előzményeiről, december elsejéről, illetve Trianonról..

Indoklásuk szerint egy ilyen tanácskozás vagy vita azt az érzetet keltené, hogy egy megoldandó vita húzódik a két ország között. Az „Akadémia” közlése szerint Romániának nincs problémája sem a trianoni békeszerződéssel, sem a szomszédaival, sem a területén élő kisebbségekkel. A nyilatkozat leszögezi, hogy Romániában nincsenek etnikai feszültségek, a kisebbségek helyzete és az egyesülés konszenzusos mivolta modellértékű lehet más államok számára is.

Gyötör a kíváncsiság, hogy a miniszterelnök szavai milyen visszhangra találnak Európa nyugati felében.