Kifelé a csapdából

„Talán nem a dolgok »elkiabálása«, ha az elmúlt nyolc év teljesítményei és ezek feltehetőleg 2018 utáni folytathatósága nyomán reménykedni kezdünk abban, hogy 2021-ben újra elérhetjük a leggazdagabb nyugat-európai országok fajlagos jövedelem-mutatóinak ötven százalékát. Látható, hogy az első és a második világháború előtti maximum-pozíciónk újraeléréséhez mindkét esetben harminc évre volt szükség. Ám most a legutóbbi felzárkózási kísérletünk során ugyanezt a teljesítményt ötven év alatt leszünk képesek elérni. Ennek az az oka, hogy a »rendszerváltás« fedőnéven elhíresült »harmadik világháborús« vereségünk, veszteségünk nagyjából olyan súlyú volt, mint az előző két »rendes világháborúé« együttvéve. És valóban, a globális hatalomgazdaság »láthatatlan« birodalmától elszenvedett katasztrofális vereségünk 1970 és 2010 között nem egyszerűen újabb birodalmi alávetés és kifosztás volt, hanem egyúttal olyan csapás, amelyet szabadságként, felemelkedésként, jólétként és demokráciaként kellett ünnepelni a kifosztott bennszülötteknek, és így sokkal hosszabb idő kellett még magának az újabb brutális vereségnek a felismeréséhez is. Amikor Orbán Viktor 2010-ben azt mondta, hogy mindez forradalom és szabadságharc, talán ő maga sem gondolta, hogy e kihívás mélysége és súlyossága minden elképzelhető szintet felülmúl majd. A globális hatalomgazdaság »nem létező« birodalmával való összeütközések az elmúlt évek során olyan intenzitású konfliktusmezőt hoztak létre, amelyek Magyarországot a globális véleményhatalmi terror célpontjává tették, és valószínűleg teszik majd a jövőben is. Bár a háború negatív végösszegű játszma, ám azt most már egyértelműen rögzíthetjük, hogy e nélkül az elnyúló konfliktussorozat nélkül nem lett volna, sőt ma és a jövőben sem lenne esély arra, hogy a százötven éve zajló, eddig alapvetően sikertelen felzárkózási kísérletünket mégiscsak sikerre vigyük.”