„Fel kéne fogni végre, hogy az összefogás híveinek a helyzetértékelése rossz. Úgy tesznek, mintha még mindig 2006 előtt élnénk és két, nagyjából egyforma méretű tábor, egy jobb- és egy baloldalinak nevezett állnának egymással szemben, mint a rendszerváltás követő 25 évben. Csakhogy nincs így. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt az úgy nevezett baloldal végzetesen megroppant, támogatottsága azóta közelebb van a nyakába lihegő Jobbikéhoz, mint a szintén jobboldali kormánypártokéhoz, melyek messze megelőzik népszerűségben. A posztkommunista elitből és szövetségeseiből álló baloldal, amelynek gazdaság- és társadalompolitikája elitista volt és liberális, mindössze kulturálisan volt baloldalinak nevezhető – értve ez alatt a XX. századi jobboldalellenességet – elvesztette a bázisát. Azt a tábort, amely nem a Fidesz, nem az újbaloldal osztotta meg, hanem az elitellenes, populista jobboldal, amely szavazókat szerzett tőle.
(...)
Ha nem akarjuk, hogy a Jobbik legyen a Fidesz lehetséges váltópártja, akkor olyan baloldalt kell építeni, amelyet semmilyen szál nem fűz többé se az MSZMP-hez, se Gyurcsányhoz, se a 2010 előtti korrupciós ügyekhez. Ehhez persze a pártszerkezet földrengésszerű átrendeződése szükséges, mégpedig abba az irányba, hogy mind az MSZP, mind a DK kiessen a parlamentből. A jó hír az, hogy bár ebből egyelőre csak az MSZP kiesése látszik esélyesnek (amennyiben a DK tovább nő a rovására, de az meg a DK biztos bekerülését jelenti), a földrengésszerű változásokat pont azért hívjuk így, mert nem láthatók előre, mégis rendszeresen megtörténnek. 2006 tavaszán – amikor először sikerült 1990 után az egyik oldalnak dupláznia – se látszott az, hogy őszre halálos sebet kap a választásokon győztes oldal és legalább 10 évre a jobboldal nyomasztó fölénye fogja jellemezni a pártok támogatottságát.”