Kínai kapcsolatunk

„Kétségtelen, hogy igen fontos az ázsiai kapcsolat. Peking a világpolitikában és a világgazdaságban is megkerülhetetlen, és tény: a „keleti nyitás” óta fejődött ez a viszony. Amikor 2012-ben Ven Csiao-po akkori kínai kormányfő meghirdette a Kína és 16 közép-kelet-európai ország fórumát, rögtön sejteni lehetett, hogy az Uniótól folyamatosan távolodó, s az illiberális államban követendő példát látó Magyarország éltanulója lesz a kezdeményezésnek. 2015-ben már Magyarországra irányult a térségbe szánt kínai befektetések 80 százaléka, Peking csődközeli magyar vállalatokba is bevásárolta magát.

A nagy barátkozást jelzi, hogy Budapest az elsők között üdvözölte Kína új selyemút tervét, amely 65 országot magában foglaló fejlesztést céloz. Ennek lenne része a kínai tőkével Budapestet és Belgrádot összekötő vasútvonal, amelynek elsődleges feladata, hogy a kétharmadrészt kínai tulajdonban lévő pireuszi kikötőből a lehető legegyszerűbben az EU területére juttassák az olcsó ázsiai árukat.

Csakhogy a 3 milliárd dolláros befektetés messze nem úgy halad, ahogy azt Peking remélte. A vasút megépítése csak Kínának állna érdekében, és szinte semmi sem igazolja, hogy a pekingi hitelből építendő beruházással Magyarország és Szerbia is jól járna.

Miközben kormányunk lelkesedik a kínai kapcsolatért, mondván, milyen remek alternatívát jelent az EU-s tagsággal szemben, Peking igen kemény feltételeket (akár politikaiakat) is meghatároz, mielőtt pénzt ad egy befektetéshez, amint ezt számos afrikai példa is igazolja. Állami garanciát követelnek a projektek teljesülésére, és – szembemenve az EU versenyszabályaival – azt is ki akarják kötni, hogy a beruházások megvalósítását kínai cégekre bízzák.

A kínai és a budapesti kormány stratégiája között óriási a különbség. Peking előre gondolkodik, Magyarország csak azért fontos a számára, mert ugródeszka lehet az uniós gazdasági kapcsolatok elmélyítése szempontjából. A magyar kormánynak viszont semmiféle víziója nincs. Csak Brüsszelt akarja sakkban tartani: ezért politikai okokból olyan megállapodásokat, szövetségeket köt, melyekből az ország hosszabb távon semmit sem profitál, csak ráfizet.”