A földre köpni tilos

„Nem lehet minden pofon mellé rendőrt állítani – szokták mondani az érzelmek fizikai megjelenítése iránt megengedőbb polgártársaink. Valóban nem, de a pofozkodást szerencsére a társadalom zöme elítéli, és nem is gyakorolja, függetlenül attól, hogy a törvény is bünteti. A verbális pofonokban kifejezett zsidózásról és cigányozásról már korántsem merném ezt ilyen határozottan állítani, de legalább a társadalmi elitben és a minőségi médiában elfogadhatatlannak ítélik az e tekintetben (politikailag) inkorrekt stílust. A nemi egyenlőség interiorizálását illetően pedig még hátrébb tart a magyar társadalom (mentális) higiéniai színvonala: e téren még a társadalmi hierarchia csúcsán állók, a legképzettebbek, a követendő példának tűnő személyiségek között is sokan vannak, akik önfeledt természetességgel köpködnek, vagyis »poénkodnak« a másik nemet általánosságban megalázó, lekicsinylő, a kettős mércét elfogadhatónak és fenntartandónak beállító ki- és beszólásokkal, viccekkel, beszédmóddal legyen az tudományos konferencia, média, munkahely. Van persze, aki mindezt duplán, sőt triplán kapja: leginkább a hazai társadalom legalján lévő roma nők, akik »magyaroktól« azt kapják, hogy cigányok, férfiaktól azt, hogy nők, és előfordulhat, hogy olykor néhány pofont is megerősítésül, ami mellett nyilván nem lehet mindig rendőr. S az is igaz, hogy minden ízléstelen, az emberi méltóságot sértő, a kártékony társadalmi beidegződéseket megerősítő »humorizálás« mellé sem lehet mindig publicisztikát állítani, ha a közösség nem védi intézményi kultúrával a megalázott személyeket és csoportokat.”