Ragadozó államok

Van egy igazán pocsék film, a megnézését senkinek nem ajánlanám, most mégis róla írok. Áthallások vannak e pocsék film és a globális helyzet között.

A szabad sajtó kérdését tényleg úgy tudjuk csak megoldani, ha kiszabadítjuk azt az oligarchák kezéből.
„Nem csak azon kéne elgondolkozni, hogy a Fidesz hogyan foglalja el a nyilvánosságot, hanem azon is, hogy mi volt előtte. Normális volt-e a nyilvánosság szerkezete 2010 előtt. Mert a mostani folyamatok pontosan azért indulhattak be, mert már régebben is oligarchák fogságában volt a magyar nyilvánosság, csak ezt soha nem mondtuk ki. Nem volt annyira érdekes, mert plurális oligarcharendszer volt. Pedig a példákat már akkor is láthattuk, a Kurír vagy a legnagyobb magyar oknyomozó újság, a Manager magazin megszüntetése idején. Vagy az apró sztorikból, hogy milyen reklámozó milyen cikket semmisít meg, hogy melyik pártról hol nem lehetett rosszat írni.
Persze most még rosszabb a helyzet, de el kéne dönteni, hogy mi az a sajtószabadság, amit követelünk. Ki kéne mondani, hogy mik azok a pontok, ahol az oligarchák beleszólnak a nyilvánosság alakításába, és hogy az előző 30 évben hol, milyen módon és hányszor szólt bele valaki abba, hogy a társadalom mit tudhat meg.
Gondoljunk csak az UD Zrt. botrány kapcsán a Csányi Sándort és feleségét érintő felvételek törlésébe és nem lehozásába.
Mert valóban szabad médiát, és valóban szabad demokráciát csak úgy tudunk követelni, ha tudjuk, hányféle módon volt ez a szabadság eddig korlátozva, és ha ki tudunk harcolni egy olyan rendszert, ahol nincsen korlátozás. A magyar szabadság ‘48-ban és ‘56-ban is egyik legfontosabb kérdését, a szabad sajtó kérdését tényleg úgy tudjuk csak megoldani, ha kiszabadítjuk azt az oligarchák kezéből. Nem csak a fideszes oligarchák kezéből, hanem mindenféle oligarcha kezéből.”