A katalán történelmi példabeszédről

„Minden jel arra mutat, hogy noha kétségtelenül vannak egységesülési folyamatok, a kereskedelmi –gazdagsági – pénzügyi hálózatok valóban keresztül-kasul szabdalják a világot, valamiért ez a körülmény sem képes felszámolni a csoportidentitásokat. Lehet azon filozofálgatni, hogy vajon az egyetemes emberiséghez való tartozás eszméje miért elégtelen egy általános identitástudat megalapozásához, mégis az a helyzet, hogy az identitás alapja a szűkebb, körülhatárolhatóbb csoport. (Ha jól értem a történelem működését, az általános embertudat mint az identitás alapja akkor lehetne elégséges identitásképző faktor, ha megjelenne a földön kívüli ellenséges lény.)

S minden jel arra mutat, hogy – modernitás, progresszió, individuális függetlenség ide vagy oda – az identitás lényege a csoporthoz tartozás érzete. Ezek a csoportok a történelmi folyamatokban változhattak, lehetett az alapja a törzs, a közös uralkodó, az alakzatok száma végtelen, de úgy tűnik, ami mára kikristályosodott, az a nemzet, vagy hívjuk bárhogyan is. S hiába tudjuk, hogy a nemzeti tudat történeti képződmény, semmi köze »vérhez«, »fajhoz«, (noha ismeretes az a valójában rasszista nézet, amely a nemzeti tudatban mindenáron a fajiság eszméjét akarja látni és láttatni), úgy tűnik, a nemzetet mint ma legfőbb identitásképző keretet nem sikerül meghaladni.

Amit ma Katalóniában látunk, az a nemzeti identitások küzdelme. Mondhatjuk természetesen azt, hogy a katalánok függetlenedési törekvése mögött valójában csak anyagi érdek áll, de ezzel nem jutunk semmire. Ha ugyanis nem lenne az egész folyamat mögött egy nagyon erős és saját közösségi öntudat, amely az elégedetlenséget egységesíti, akkor a függetlenség eszméje fel sem merülne.”