Miért nem növekedik a Momentum?

„Korábban írtam már, hogy a Momentumnak nincsen narratívája, illetve rosszul értelmezik azt, hogy mi ez egyáltalán. A narratíva nem egyszerűen vízió és főleg nem szakpolitikai programok technokrata egymásra hányása. A narratíva – esetünkben – a magyar múlt, a jelen és a jövő érzelmileg megragadó és ezt kellő számú (=nem túl sok) racionális érvvel megtámogató összefüggő története. A narratíva lényege, hogy a jövőképe szükségszerűnek és kívánatosnak tűnjék fel benne, de nem azért, mert ésszerű, hanem mert otthonos, érzelmileg átélhető, kívánatos és erős. Ennek produkálására a Momentum láthatóan nem képes, ehelyett – sajnos – a programmatikus gondolkodást erősíti, mert feltehetően arra számít, hogy ez képezni fog a választók fejében egy narratívát. Nincs igazuk, fordítva ülnek a lovon. Az idő meg közben szalad.

Nem vagyok elégedett – választóként, megfigyelőként – a Momentum vezetésének minőségével sem. A lehető legtágabban értelmezve, a generációs jellegük – amit előnyüknek gondoltak – éppenséggel a hátrányukra szolgál. Az egész teljesítménytől elveszi a komolyságot, ami a program kapcsán talán járna nekik, de ennek megítéléséhez nagyon kevesen fogják venni a fáradságot, tehát a vele való időtöltés – a folyamatos szakpolitikai bizonygatás – minimum alacsony hatékonyságú, de – a narratíva említett hiányának ismeretében – kontraproduktív is. (...)

A Momentum – ahogy látom – két tekintetben jár el jól. Megalapozza a jelenlétét az országban és nem közösködik a többi ellenzéki párttal. Ennek lehetnek előnyei a 2018/22-es választási ciklusban. De az utóbbi napokban az is világossá vált, hogy a Momentum nemcsak a jobboldali voksoknak nem lesz gyűjtőhelye, de a baloldaliaknak sem (az előbbieket a Fidesz megtartja, az utóbbiakra az LMP-nek van sokkal nagyobb esélye), tehát ahelyett, hogy áthidalná a Momentum a két oldalt, beleesik a szakadékba.”