Távol még a szabadság

2017. szeptember 29. 07:40

Kurdisztán jóval messzebb van a függetlenségtől, mint azt az utcán hömpölygő tömeg szeretné.

2017. szeptember 29. 07:40
Veczán Zoltán
Magyar Hírlap

„S hiába vannak tömve a kurdok amerikai fegyverekkel, hiába edzették meg őket Törökországban a kormányerők, Szíriában és Irakban pedig az Iszlám Állam elleni hősies harc, komoly gondjaik akadnának egy többfrontos háborúban egy igazi hadsereggel szemben a PKK harcosainak, de még a pesmergáknak is. Még a többéves háborúban megtépázott iraki hadsereg ellen sem lenne könnyű dolguk, nemhogy a második legerősebb NATO-haderő, a török ellenében. S ha már NATO: az Egyesült Államok egyértelműen kijelentette, hogy nincs ínyére a kurdok túlzott önállósodása, amely felboríthatja a térség erőviszonyait, a használt fegyvereket pedig lesznek szívesek visszavinni a pulthoz. A térségben magának pozíciókat kikönyöklő másik nagyhatalom, az oroszok segítségére pedig már elméletben sem számíthatnak a kurdok, bombáikra annál inkább: az Eufrátesz partján elterülő Deir ez-Zór mellett a kurdok szíriai harcosai, a Szíriai Demokratikus Erők kaptak a nyakukba az orosz demokráciából – ami pillanatnyilag annyiban különbözik az amerikaitól, hogy rosszabb a sajtója Nyugaton. Egyszóval Kurdisztán jóval messzebb van a függetlenségtől, mint azt az utcán hömpölygő tömeg szeretné. Szeretünk példálózni a háromfelé szakított, de hamvaiból feltámadó Lengyelországgal. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a lengyelek nem egymaguk vívták ki függetlenségüket: egy világégés és isteni szerencse kellett ahhoz, hogy mindhárom, őket rabláncon tartó birodalom összeomoljon, s hogy kivédjék a szovjet medvebocs csapásait is.”

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2017. szeptember 30. 20:08
Sajnos igaza lehet a cikkírónak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!