Szubjektív szakértelem

2017. szeptember 06. 12:58

Most Nahalkáéknak bele kell törődniük, hogy az elsősökkel a jövőben is vaskalapos módon, tényként közlik majd, hogy egy meg egy az kettő, akkor is, ha Pistike belső, szubjektív világában háromnak látszik.

2017. szeptember 06. 12:58
Korompay Csilla
Magyar Hírlap

„Nahalka István a konstruktív pedagógiának nevezett elmélet hazai képviselője. A konstruktív pedagógiát az egyszerű halandó épp annyira nem ismeri, mint ahogy száz oktatáskutatót sem tudna felsorolni, nézzük hát, mit jelent, a legautentikusabb forrásból. Nahalka szerint »a konstruktivizmus nem gondolja, hogy a feladat csak az, hogy a gyermeket az „igaz ismeretekkel” hozzuk kapcsolatba, mert úgy gondolja, hogy ilyenek nem léteznek. A konstruktivizmus a világ megismerhetőségét definiálhatatlan fogalomnak tartja, nem hiszi, hogy a tudásnak van „igazsága”.« A világ objektív megismerhetetlenségéről nagyszerű eszmecseréket lehet folytatni, de alaptantervet építeni rá legfeljebb Magyar Bálinték idejében lehetett volna. Most Nahalkáéknak bele kell törődniük, hogy az elsősökkel a jövőben is vaskalapos módon, tényként közlik majd, hogy egy meg egy az kettő, akkor is, ha Pistike belső, szubjektív világában háromnak látszik.

Ezzel szemben az alaptanterven dolgozó népes csapatot Csépe Valéria akadémikus vezeti, akinek a nevét megbízatása előtt úgyszintén keveset hallotta az átlagember, annak ellenére, hogy a tudományos világban bel- és külföldön is elismert személyiség, számos egyetemi tankönyv és több száz publikáció szerzője, doktori iskolák alapítója, a beszédfejlődés és az olvasástanulás kutatója. Gyanítható, hogy munkacsoportjának »ismeretlen« tagjait sem a zuzmók intelligenciaszintjén kell keresnünk. Akár azt is gondolhatnánk, hogy az alaptanterv jó kezekben van, kár, hogy Nahalkáéktól már tudjuk, hogy egyáltalán nem lesz korszerű. A kockás ingesek ezért készítettek egy »alternatív« alaptanterv-koncepciót, ebből is látszik, mennyivel jobban értenek hozzá, hiszen az övék gyorsabban kész lett. És azt szeretnék, hogy a kettőről együtt folyhasson majd társadalmi vita. Aztán győzzön a jobb, mondjuk, amelyik több lájkot kap a Facebook-on…”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2017. szeptember 07. 16:28
Ezért kár volt bekapcsolni a gépet...:(
alter_ego
2017. szeptember 06. 18:46
Nem olyan bonyolult ez... Az látszik, hogy nem vagyunk, sosem voltunk egyformák, egyforma képességűek. Akinek elég az alacsonyabb képzettség, legyen. Akinek meg magasabb kell, és esze is van hozzá, annak is. Nem kéne erőltetni mindenáron, hogy tömegek legyenek felsőfokú képesítéssel. Egyszerűen nincs rá szükség. De az a közép és felső oktatás magas színvonalú legyen. (Megadnám a tanároknak a jogot, hogy csak azt tanítsák, akit akarnak. A renitens "tanulókat" csokorba kötve rugdalnám ki.)
A teremburáját
2017. szeptember 06. 14:09
Nahalka, Radó, Südi, stb. a ballibák oktatásügyi korifeusai. Az utóbbi kettő életében nem tanított iskolában, nincs is pedagógusi képesítésük. DE mindent mindenkinél jobban tudnak a témában. Vak vezet világtalant alapon!
bunko_jobbos
2017. szeptember 06. 13:25
Le lehet szállni az oktatásról (és az egészségügyről is.) Nem tudom, miért gondolják a libsik, hogy nekik ezzel foglalkozniuk kell. (Szerintem mondjuk semmivel sem kellene foglalkozniuk.) Ugye, ha valamit meg akarsz változtatni, akkor SZARnak kell beállítani, mert akkor senki sem akarna egy jó kis reformot. Ezért van, hogy minden pályán gyalázzák ezt a 2 területet. A magyar oktatás elég jó, a fizetésemelés sokat javít rajta, de csak idővel. A Pisa teszteken meg azért romlunk, mert csökken a magyar gyerekek részaránya, a cigányoké meg nő. Ez meg nem oktatáspolitikai kérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!