Az abortusz példája: hogy óvjuk meg a liberális demokráciát az identitáskultusztól?

„A címben jelzett példám éppen az összecsapások perifériájáról való: az abortusz. Előrebocsátom, én abortuszellenes vagyok az élet szentségének alapján (mint ahogy – laza összefüggésben ezzel – nem engedném az egyházi esküvőt homoszexuális pároknak sem a katolikus egyház releváns tanítás alapján, miszerint a házasság szentség, amelynek három célja közül az egyik az utódnemzés, illetve az élet továbbadása). Az elfogadott vallási és erkölcsi álláspontomban az utóbbi javára engedményt teszek – például Jacob Rees-Moggal szemben – annyiban, hogy a nemi erőszak áldozatait felmenteném az erkölcsi kötelességük alól, hogy a világra hozzák a gyermeküket, illetve az anya életének veszélyeztetése esetén az anya által választhatónak tartanám, melyik életet őrizzük meg. (Ennek semmi köze ahhoz, hogy aztán a gyereket ki nevelje fel.). Az élet szent. A védelme a fogantatás pillanatától kötelesség. Ezért a felelős nemi élet is kötelesség – ideértve a fogamzásgátlás szabad használatát. De ez egy erkölcsi álláspont. Nem vonulok ki az utcára amiatt, hogy nem érvényesül a jogalkotásban, hiszen tudom, hogy milyen megosztó – sőt minden bizonnyal kisebbségi – az álláspontom. Ellenben egy liberális demokrácia akkor működik jól, ha a társadalomban erről és ehhez hasonló kérdésekről folyamatos viták vannak, és a liberális demokrácia intézményrendszerét – és ennek részeként a jól informált nyilvános vitákat – nem üresítjük ki a társadalmi igazságosságharcosok és az identitárius (egyébként jellemzően agnosztikus) keresztényfehérszuprematisták dogmái mögé való besorolással. Ha ez az igény megvan a társadalomban, akkor a liberális (deliberatív) demokrácia értéke is folyamatosan újra igazolást nyer.

A jogszabályi változást (a status quóval szemben) csak alapos indokkal lehet bármilyen ügyben elvárni, de sok vita után bekövetkezhet ez úgy, hogy senki nem érzi magát meghurcolva a személyes erkölcseiben, sőt úgy is, hogy nem ad igazat egy törvény passzusainak, de hosszas mérlegelés után elfogadja őket a liberális demokrácia fontosságára való tekintettel, a közös intézményrendszerünk iránti tiszteletből. Ez adja a deliberatív demokrácia erejét a puszta kisebbségi jogokkal és a hatalommegosztással szemben. Engem pl. egyáltalán nem érdekel, ha a jog lehetőséget ad a homoszexuális pároknak a házasságra. Erkölcsileg sosem fogom helyeselni, az erkölcsi álláspontomat pedig ebben, az abortusz ügyében vagy további kérdésekben sokkal nehezebben fogom felülvizsgálni, mint a más emberek saját nézetei feletti vitát feladni. Mert a fontossági sorrendben a mások nézeteinek visszaszorításánál előrébb veszem a saját nézeteimet és a deliberatív demokrácia értékét együtt. Senki erkölcsi álláspontja, nem beszélve a puszta vágykielégítésről, nem tartalmaz konklúzív okot (a közösség egészét érintő) jogalkotásra..”