Figyelmeztetett a szenátor: titokzatos drónok repkednek New Jersey felett
Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a bejelentett drónészlelések nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági fenyegetést jelentenének.
Ha bárki meg akarja érteni, miért is állították ezeket az emlékműveket, csak el kell olvasnia a feliratokat. Egyiket sem a „fehér felsőbbrendűség” tiszteletére állították.
„Azok az emlékművek, amelyekről a mai leninisták azt hiszik, hogy a »fehér felsőbbrendűséget« reprezentálják, az ellenségeskedés vége után egy évvel elkezdődött mozgalom melléktermékei voltak, megemlékezvén arról a kétszáz ezer emberről, akik a Dél függetlenségéért való küzdelemben haltak meg.
Évtizedekig tartott összegyűjteni az elég pénzt, hogy megépítsék azokat az emlékműveket, amelyeket most órák alatt ledöntenek.
Még azok a jenkik sem, akik szembenéztek a konföderációs katonák puska- és ágyútüzével, voltak olyan merészek, hogy megtagadják a déliektől az emlékezést. Néhányan még csatlakoztak is, és kezet ráztak a megemlékezéseken szerte a Délen. Ha bárki gyűlölhette a konföderációs katonákat, akkor azok ezek az emberek voltak. De nem tették.
Az északi katonák ezrei tisztelegtek konföderációs ellenfeleik előtt, amint utóbbiak letették a fegyvert Appomattoxnál, és velük sírtak, amikor a déli hazafiak feladták a zászlóikat. Egyetlen unionista katona sem égetett konföderációs zászlót vagy taposta a sárba, mikor a háború véget ért. A háború lezárása mindkét oldalon nagylelkű volt.
A rekonstrukciós időszak teremtett feszültségeket, de a következő évtizedekben, minthogy a Dél újra az Unió integráns része akart lenni, és ahogy a fiatalság heve átadta helyét az idős kor bölcsességének, a megőszült veteránok mindkét oldal halottai előtt tisztelegtek.
Ha bárki meg akarja érteni, miért is állították ezeket az emlékműveket, csak el kell olvasnia a feliratokat. Egyiket sem a »fehér felsőbbrendűség« tiszteletére állították, hanem a konföderációs katonák és azon déli nők emlékének, akik támogatták az ügyet. Számos emlékmű az »1776-os alapelveknek« van szentelve, vagy épp »a tagállamok szuverenitásának«, ugyanazoknak az ügyeknek, amelyekről a déliek oly sokat írtak, amint 1861-ben közeledett a háború. És ez nem a »veszett ügy« revizionizmusa. Utóbbiról azok beszélnek, akik ravaszul még mindig azt hirdetik, hogy a háború keresztes hadjárat volt a rabszolgaság ellen.”