István király és augusztus huszadika, de miért?

„Ritkán vesszük észre, hogyan tesz különbséget a vendégek (jövevények) és külföldiek között. Az előbbiek azok, akiket fogadunk és befogadunk, a másikak pedig az idegenek, a betolakodók, a hívatlanok. A magyar gondolkodásban a mai napig létező ez a határozott különbségtétel az általunk hívottak vagy természetszerűen befogadottak és a hívatlanok között.

Az összegező utalását az »egynyelvű és egy szokású« országra azonban gyakran félremagyarázzák. Főleg a Trianon utáni évtizedekben lehetne erre, leginkább közhelyes példákat sorolni, amelyek azt sugallják, hogy az 1867 után államilag újraszerveződő, soknyelvű, soknemzetiségű történelmi Magyarország lett volna az erős.  

Pedig tudjuk, hogy Magyarországnak az akkor éppen négyszáz éves kiszolgáltatottsága miatt ez volt a legsebezhetőbb pontja. Nem csupán amiatt, hogy az etnikai különbözőségek mentén megjelentek az idegen érdekek, hanem azért is, mert állampolitikájában egy szempontra összpontosított: a francia állameszme magyar honi megvalósítására, az egynyelvű ország megteremtésére – ezt akkor, az állam összeomlásának veszélye nélkül nem lehetett megtenni. István Intelmeiben egyértelműen arra utal: egy ország, ha egy szemléletűvé válik, nem fogadja be és nem dolgozza fel a sokfelől jövő tudást, sebezhetővé válik – ez a szemlélet mintha Széchenyi Istvánnal kihalt volna.”