„Ritkán vesszük észre, hogyan tesz különbséget a vendégek (jövevények) és külföldiek között. Az előbbiek azok, akiket fogadunk és befogadunk, a másikak pedig az idegenek, a betolakodók, a hívatlanok. A magyar gondolkodásban a mai napig létező ez a határozott különbségtétel az általunk hívottak vagy természetszerűen befogadottak és a hívatlanok között.
Az összegező utalását az »egynyelvű és egy szokású« országra azonban gyakran félremagyarázzák. Főleg a Trianon utáni évtizedekben lehetne erre, leginkább közhelyes példákat sorolni, amelyek azt sugallják, hogy az 1867 után államilag újraszerveződő, soknyelvű, soknemzetiségű történelmi Magyarország lett volna az erős.