„Belgrád tehát kettős nyomás alatt áll egyenes következményeként annak a politikának, amely egyensúlyozni próbál a két világhatalom között. Washington viszont elvárja, hogy Szerbia – ha már az uniós csatakozást tűzte ki céljául – lazítsa kapcsolatait Moszkvával és tegyen gesztusokat, amelyekkel jelzi, hogy közelebb áll a nyugati világhoz. Vagy ahogyan amerikai kormánykörökben fogalmaznak: Szerbiának el kell döntenie, hogy kinek az oldalán áll, vállalja az euroatlanti integrációt, vagy folytatja a kacérkodást Oroszországgal. Mint ahogyan déli szomszédai, Montenegró és Macedónia már megtették ezt, és felszámolták az orosz befolyást.
Az első ilyen gesztus éppen a szóban forgó orosz-szerb központban dolgozók diplomáciai státusának elutasítása lehetne. Látszólag nem nagy ügy, mondhatnánk, de ha figyelembe vesszük az oroszok követelőző hangnemét és azt, hogy a belgrádi orosz lobbi egyenesen nemzeti ügynek tekinti a kérdést, akkor nyilvánvaló, hogy nem könnyű a kormány helyzete. Annál kevésbé, mert nemrég alakult meg a szerb-orosz és a szerb-kínai kapcsolatok elmélyítését célzó testület Tomislav Nikolić volt elnökkel az élén, amely afféle felügyeleti szervként működik a kormány mellett. Elképzelhető, hogy az oroszok iránti rajongásáról ismert Nikolić miként reagálna egy ilyen elutasításra.
A következő napokban eldőlhet, hogy Vučićnak lesz-e bátorsága szembeszállni az orosz lobbival.”