A vérünkben van? – Etnikai különbségek, I. rész

„A szociálpszichológia alapfeltevései közé tartozik, hogy a saját csoportunkat mindig jobban kedveljük, mint egy másik csoportot. Ezt nevezzük etnocentrizmusnak. Ez a csoporttagság jó érzésekkel tölt el bennünket, hiszen egy támogató, inspiráló közeg tagjai lehetünk, a csoport pozitív mivoltát sajátunknak érezzük, ezáltal növeljük az önbecsülésünket. Bizonyos kutatások szerint azonban a kisebbségi csoportok nem részesülnek ebben az érzésben. Clark és Clark (1950) híres kísérletében fehér és afroamerikai gyerekeket kért meg, hogy játszanak fehér vagy fekete bőrű babákkal. Megkérdezték tőlük, melyik baba tetszik nekik jobban, melyik az okosabb, a jobb, vagy éppen a rossz, buta baba. A fehér gyerekek, ahogyan az sejthető, a fehér babákkal játszottak szívesebben, az tetszett nekik jobban. A szomorú eredmény, hogy az afroamerikai gyerekek is a fehér babát gondolták szebbnek és okosabbnak, a feketét pedig csúnyának és rossznak. Amikor azonban megkérdezték tőlük, hogy ők melyikre hasonlítanak, rá tudtak mutatni a feketére.

Ezek a gyerekek később iskolába kerülnek. Az oktatáskutatások egyik általános eredménye, hogy a domináns csoportok tagjai jobb iskolai eredményeket érnek el, mint az alárendelt csoportokéi (Sidanius és Pratto, 2005). Rengeteg országban kimutatták ezt az eredményt, többek között Magyarországon is. De mi lehet ennek az oka? Naiv feltételezésnek tűnne azt gondolni, hogy mindenütt a világban az etnikai kisebbségek genetikai okokból kifolyólag butábbak.

(...)

Steele és Aronson (1995) arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire befolyásolja az afroamerikai diákokat az őket körülvevő negatív sztereotípia. Egy sor viszonylag nehéz verbális feladatot adtak képességeik szerint nagyon hasonló fekete és fehér diákoknak. Első érdekes eredményük az volt, hogy ha úgy tudták a fekete diákok, hogy ez csak pszichológiai szempontból fontos teszt, jobb eredményeket értek el, mintha képesség tesztnek volt titulálva a feladat, vagyis a kihívás ténye önmagában negatív hatással volt rájuk. Ami azonban még fontosabb: ha a fekete diákok úgy tudták, hogy az eredményeiket csak feketékkel hasonlítják össze, pont ugyanolyan jól teljesítettek, mint fehér társaik. De ha azt mondták nekik, hogy összevetik az eredményeiket fehér diákokéval, erősen romlott a teljesítményük. A kutatók ezt sztereotípia fenyegetésnek nevezik, miszerint önmagában lerontja a diákok teljesítményét az, hogy tudják: a sztereotípia szerint nekik rosszabbul kell teljesíteniük.”