A Conan, a barbár pontosan ugyanazt jelenti a sword&sorcery műfajának, mint a Gyűrűk ura a klasszikus high-fantasynak.
„A Conan, a barbár elválaszthatatlan attól a kortól, amelyben készült. Milius hőskölteménye nem pusztán a nyolcvanas évek terméke, hanem maga az évtized celluloidra mentett eszenciája. Az egész filmet körbe lengi és áthatja a Reagan korszak markáns hangulata. Thulsa Doom mindenhová beférkőző, agymosottakból álló szektájáról – noha nem ez volt Milius eredeti szándéka – nem nehéz a korszak „kommunizmus félelmére” asszociálni. Ám, ha egy lépést hátratéve, a film készítési idejének geopolitikai környezetétől elvonatkozva vizsgáljuk a Conan, a barbárt, akkor észrevehetjük, hogy Milius eposza ennél sokkalta általánosabb témákkal foglalkozik. A kimmériai harcos történetében ugyanis az individualizmus feszül szembe a kritikátlan birkamentalitással. Az egyéniség áll szemben a tömeggel.
A film végére a felnőtt Conannak rá kell jönnie, hogy az apja tévedett: nem a kardban kell bíznia, hanem önmagában. Az erő benne rejlik, nem pedig a vasban. Lehet, hogy a múltját tragédiák sorozata határozza meg, viszont, hogy ez után mi történik vele, az csak is tőle függ. A Conan, a barbár az akaraterő és a kitartás filmje. Nem véletlenül indít a film Nietzsche szállóigévé vált idézetének parafrázisával. Tulajdonképpen már a remekbeszabott főcím szekvencia is – szavak nélkül – nagyszerűen összefoglalja, hogy miről is szól a film: az igazi férfi/jellem/hős tűzben edződik meg. Kora kritikusai közül többen elítélték a filmet a fasiszta felhangjai miatt. (A nietzschei gondolatiság mellett főleg a film kendőzetlen erőszak ábrázolásából kifolyólag. Pedig Miliust nem az öncélú brutalitás vezette, csak hűen akarta ábrázolnia az „akkori” viszonyokat.) Való igaz, hogy a Conan, a barbár egy érezhetően konzervatív értékeket hordozó film, ám nem hinném, hogy „fasisztább” lenne, mint bármelyik másik olyan akciófilm, ahol az izmos főhős győzedelmeskedik a „visszataszító” gonosz felett. (Annak, hogy az ellenfél ez esetben fekete, nem hinném, hogy különösebb jelentősége lenne. A Conan semennyivel sem fasisztább film, mint a Thor, ahol a szőke szuperember kerekedik felül a kígyó jellemű, alakoskodó girnyón.)”
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Már az első trailer óta sejthető, hogy mire játszik és mivel lehet sikeres az Oz-mellékszál, de a mélyben ennél is nagyobb problémák vannak vele.
Fehér brit fiatalok nem jelentkezhetnek gyakornoknak az MI6-hez.
Ami szégyen, hogy a balliberális propagandasajtó tendenciózusan elhallhatja ezeket a híreket.
