Friedrich Hayek, a tervezés ellenfele

„Korán felhívta a figyelmet arra is, hogy a Duna-medence népeinek, köztük a magyaroknak a sorsa a régió integrációjától függ. Nem vetette el a térség államainak közös gazdasági térben való egyesítését, de azt kívánta, hogy abban ne a lélektelen tervezés uralkodjon a népek szuverenitása fölött. Mint írta, »semmiféle alapunk sincs annak eldöntéséhez, hogy a szegény román paraszt igényei sürgetőbbek-e, vagy a még szegényebb albán paraszté, vagy hogy a szlovák helyi pásztor szükségletei nagyobbak-e szlovén kollégája szükségleteinél«. Óvott attól, hogy a régió valamennyi országának erőforrásait egyetlen tervszerű gazdálkodás szolgálatába állítsák, mert ebben a rendszerben egyes népek igényei szükségképpen alárendelődnek fölöttes központi tervezők igényeinek. Hayek már 1944-ben jól látta, hogy a Szovjetunió lesz az új erő, amely a Duna-medencét bekebelezi érdekszférájába. Könyvében persze nem nevezhette meg, mert tekintettel kellett lennie a szovjet szövetséges érzékenységére.

Az 1970-es években, a jóléti állam első megrendülésének idején Hayek ázsiója megnőtt, s az 1974-es közgazdasági Nobel-díjjal jelképesen leomlott a karantén. Gondolatai azonban sokkal gazdagabbak annál, semhogy leszűkítsük azokat a jóléti állam bírálatára. Manapság mintha ezek a kérdésfelvetések újra aktuálisak lennének. Meddig őrizhetik meg a kis államok szuverenitásukat, és hol van az a pont, amikor a gazdasági szuverenitás merő fikcióvá válik? Hogyan lehet a nemzeti önrendelkezést összhangba hozni a technológiai fejlődéssel? Meddig lehet az egyén szabad, ha a fejlődés hátrányai már csak állami eszközökkel szoríthatók vissza? Ezek olyan kérdések, amelyekkel jelenleg is küzd az európai elit.”