„A gyermekeknek ugyanis általában nincs szükségük szuperhősre, nekik olyan apára (és természetesen anyára) van szükségük, aki példát mutat az élet különböző területein.
Előfordulhatnak alkalmak (ne forduljanak...), amikor hőssé kell válni, de azért legtöbbünk életében szerencsére ilyesmiről nincs szó. Annál inkább szükség van apafigurára – írta Bryan Hendley coach.
A hősködés helyett inkább arra kell koncentrálni, hogy szeressük a gyermekünket, neveljük kemény munkára, őszinteségre, kedvességre, próbáljuk beleplántálni az önbecsülést és az öntudatot – egyáltalán, mindazt, amit mi értéknek tartunk.
Mindez éppen elég kihívást jelent, nem kell emellett hősnek lenni. Arról nem beszélve, hogy a szuperhősöknek általában egy vagy két gyengéjük van, egy átlag apának ennél azért jóval több. Ezeket elrejteni a gyermek elől olyan erőfeszítés lenne, ami miatt nem jutna erő az apaságra, nem beszélve arról, hogy túl sokat nem segítenénk vele neki sem.
Fontos, hogy a gyerek lásson minket hibázni, és megtanulja, hogy ilyesmi előfordul az életben. Fontos, hogy halljon minket bocsánatot kérni, és lássa a bizonytalanságot. Mert az élet már csak ilyen.
A hősök nem fegyelmeznek. A hősök nem gondolkodnak hosszú távra, a jelenben próbálnak meg hőssé válni. A hősöket az foglalkoztatja, milyennek látják őket kívülről, nem az, milyenné szeretnének belül válni.
A gyermekeknek nem hősre van szükségük, hanem jó példára, anyára, apára. Valakire, aki szereti, ösztönzi, és kihívások elé állítja őket. Szóval először próbáljuk meg jól csinálni a dolgokat – és ne legyünk szuperhősök.”