Az európai Magyarország jövője a tét

„Az Európai Unió alapító tagállamai azon gondolkodnak, hogy a korábbiaknál határozottabban választják ketté a közösség tagállamait. Együttműködni akaró, a nemzetek feletti szuverenitást elfogadó centrumállamok az egyik oldalon, és a nemzeti szuverenitást fontosabbnak tartó újabb tagországok a másikon, ez lenne az új törésvonal. Nem szabad mindezt azzal elbagatellizálni, hogy mindig is soksebességes volt az EU, így semmi sem fog változni. De igenis fog, és ma úgy áll, közös hazánk, Magyarország veszíteni fog.

Soksebességes persze a mai EU is. Vannak, akik euróval fizetnek, vannak, akik nem. Vannak országok, amelyek részt vesznek a menekültügyi válságkezelésben, vannak, amelyek nem. Vannak országok, amelyek erősítik, elfogadják a közös intézményeket, vannak, amelyek a kiskapukat keresik. És vannak olyanok is, ahol kormányra készülő pártok a közösséggel ápolt intézményes kapcsolatok lazítása mellett érvelnek. Ezzel a együtt a közösség belső működését alapvetően egyenlő jogosítványokkal rendelkező tagállamok irányítják a közösségi intézmények mellett.

»Az EU nem büféasztal« – mondta az közösség egyik vezetője nem rég. Arra utalt, hogy mostanság újabb törésvonal jelent meg: számos újabb tagország a kötelességeket és a jogokat elkezdte kettős mércével mérni. Ha házi oligarcháik gazdagodása a tét, akkor a nemzeti érdek érvényesítése érdekében egyesek a végsőkig elmennek az uniós forrásokért, ha viszont a közösségi szolidaritást kell erősíteni, akkor kifogást keresnek és védik önállóságukat. A szelektív unió nem többsebességes, hanem bukásra ítélt.

A mai, soksebességes az Unió egy irányba halad. Viszont olyan jövő készül Orbán Viktor gyáva támogatásával, ahol a több sebesség mellett eltérő irányok is megjelennének.

A szelektív unió nem többsebességes, hanem bukásra ítélt. Egy közösség, bármilyen közösség, akkor működik csak, ha világos szabályok szerint veszünk részt egymás támogatásában is, szükség esetén. Az elmúlt években a magyar és a lengyel kormány élenjárt abban, hogy gyengítse a nemzetek közötti együttműködést. Volt, amihez joguk volt, de személyesen nem értek vele egyet, és volt, amikor közösségi jogot, alapító dokumentumokat sértettek.

A most folyó vita arról szól, hogy tud-e új gazdasági, jóléti modellt találni a közösség, lesz-e bátorság változtatni Brüsszel sokszor korrupt, kiszámíthatatlan működésén, és leszünk-e őszinték magunkhoz annyira, hogy beismerjük: sokszor rövid távú politikai érdekből kalkuláló nemzetállami kormányok fogják saját önzésüket az unióra, miközben csak maguk keresnek csak értelmetlen külön utat.

Az európai nemzetállamok együttműködése más, mint az Amerikai Egyesült Államok. A nemzeti hagyományok, politikai közösségeink identitásai megkívánják a nemzetállami keretek megőrzését és olyan együttműködés kialakítását, amelyben hazaként a szívünkhöz legközelebb álló nemzetállamra tekinthetünk, és nem az Európai Unióra. Ez nem nacionalizmus, hanem józan nemzeti büszkeség, amely mellett elférnek olyan identitások is, amelyek több nemzethez avagy magához a közösséghez kötődnek. Európa korábbiaknál határozottabb ketté választása Magyarországnak árt.

A mai uniós alapszerződési kereteket lehetetlen volna közös szerződésmódosítással úgy alakítani, ami az alapító tagállamok csoportjának kötelékeit megerősítené, a többieket önkéntes távolabb szorítaná. Így önkéntesen fognak új, szorosabb országcsoportot kialakítani az alapítók, figyelemmel az eurózóna már meglévő tagjaira. A szorosabban együttműködő országok gyorsabban integrálnák bankrendszerük, szolgáltatásaik, gazdaságuk és társadalmaik működését, míg a lazábban kapcsolódók mentességeket kapnának a közösségi szabályok alól, de kevesebb fejlesztési forráshoz is jutnának.

Európa korábbiaknál határozottabb ketté választása Magyarországnak árt. Az európai periféria országait évtizedekre újabb lemaradásba taszítja egy ilyen döntés. Orbán Viktor annak érdekében politizál, hogy a lehető legtöbbet tudjunk kivenni a közösségből, de a lehető legkevesebbet kelljen beadnunk. Egy ilyen, új helyzet, ezt megerősítené, így ebben Orbán valójában érdekeltnek hiszi magát. Nagyobb szuverenitást kapna hazánk irányítása felett, cserébe évtizedekre lehorgonyozná amúgy is lassú felzárkózásunk.

Van ennek alternatívája? Békésebb magyar politikai közösség, több tudás és nagyobb jólét csak akkor lesz, ha lesz stabil gazdasági növekedés. Ma ugyan még nem találta meg az EU az új növekedési modelljét, de az biztos, hogy az EU centrum államai közösen másokkal előbb fogják megtalálni, mint a perifériára sodródó és lemaradó Magyarország. Hacsak nem találunk olajmezőket valahol a hazánkban, mi mindig abban leszünk érdekeltek, hogy világszínvonalú tudással, jó egészségi állapottal vegyük ki részünket az európai gazdasági munkamegosztásból.

Ezért a szoros együttműködésben és a folyamatos változásban vagyunk érdekeltek. Abban, hogy felkészüljünk a jövőre, közösen uniós partnereinkkel. A robotika korában még több munkahely fog megszűnni, az érvényes tudás még gyorsabban fog átalakulni, a nemzetállami kormányoknak és a közösségi irányításnak segítenie kell új munkahelyeket, stabil gazdaságot és növekvő jólétet teremtenie.

Közgazdászok tízezrei kiabálják, hogy a mai eurózóna nem képes fenntartható növekedést teremteni. A radikálisokon kívül is sokan követelik a német gazdasági stratégia felülvizsgálatát, a görög válságkezelés átalakítását, és a felzárkóztatni kívánt kelet-európai országok fejlesztési stratégiáinak átalakítását. Ezeken mind változtatni kell. De mindez nem jelentheti a nem létező pénzek adósságnövelő elköltését, nem jelentheti a szigorú költségvetési kontroll fellazítását, a szükséges reformok leállítását. A magyar kormánynak ezekben a vitákban kellene részt vennie, és ezen kérdésekben kellene segítenie a közösséget az új megoldások megtalálásában. Orbán útja valójában senkinek sem érdeke.

De Orbán politikai hullaként szeretne az unióra tekinteni, amelyből sokat ki lehet venni, de nem kell semmit sem adni cserébe. Ez a szemlélet már rövid távon is árt, hosszabb távon pedig még nagyobb elvándorlást, súlyosbodó elöregedést és romló egészségi állapotot hoz hazánkban.

Van egy nacionalista–populista hullám a világban, Orbán ezen próbál hajózni hol Putyin, hol Trump felé kacsingatva. Mindkét vezető hátországában vannak, akik hazájukat ellenérdekeltnek mutatják az EU bármilyen sikerében. De ez tévedés. Putyin maga dolgozik is a destabilizáció érdekében ügynökeivel. Orbán talán geopolitikai játszmát akar játszani, de valójában csak saját túlélését és vagyonosodását akarja bebiztosítani, amolyan igazi kelet-európai, önző vezetőként.

Mivel a konfrontáció végén csak a háborús megoldás található, így Orbán útja valójában zsákutca. Hamis realistaként mindenkit olyan önzőnek, korruptnak és számítónak tekint, mint amilyenné önmaga vált. Pedig minden hibájuk ellenére nyugati partnereink 1945 óta azt bizonyosan megtanulták, hogy a béke megőrzéséhez felül kell tudni emelkedni az önzésen, és hogy az együttműködés teremthet kizárólag stabilitást és jólétet.

Orbán útja valójában senkinek sem érdeke. Ekkora árat nem szabad fizetünk Paks2-ért és a betonba öntött stróman-milliárdokért. Magyarország gyarapodása szempontjából egy erős és szorosan együttműködő Európai Uniónak csak rossz alternatívái vannak. Rómában és másutt ennek érdekében kellene tárgyalnia a magyar miniszterelnöknek.”