Provokációkra épít Porosenko

„Szerintem ugyanezért dobta be most a NATO-csatlakozás lehetőségét. Pontosan tudja ugyanis, hogy a Putyin-doktrína egyik sarokköve: a NATO, vagyis az USA nem létesíthet katonai bázist olyan országban, amely határos Oroszországgal. Ha viszont Moszkva a csapataival indított általános támadással védené meg övéit – okoskodhat Porosenko és környezete – akkor az úgymond egész Európát, sőt a világot fenyegető agresszió elleni fellépés ismét megkerülhetetlenné tenné őket, s ezzel megmenthetnék pozíciójukat.

Ám ha ez bekövetkezne – mondom én – háború törne ki a nagyhatalmak között. És ezt, egyelőre úgy tűnik fel, senki nem akarja kockáztatni. Porosenkoért végképp nem, ha egyébként az orosz piacra való behatolás, az oroszországi üzletekben való részvétel e nélkül is megoldható. Márpedig az ukrajnai államcsíny előtt úgy látszott, hogy ez az opció sem lehetetlen. A baj az volt akkor, hogy a korábbi mohó amerikai vezetés attól tartott: a német és az orosz cégek – ha úgy tetszik, az Európai Unió és Eurázsia – együttműködése veszélyeztetheti az USA világgazdasági-pénzügyi érdekeit. Mára azonban kiderült, hogy az elsősorban Ukrajnán keresztül zajló és katonai fenyegetéssel is párosuló amerikai érdekérvényesítés zsákutcába torkollott.

A Krímben lévő, Ukrajnától az orosz flotta számára bérelt támaszpontot amerikai érdekszférába juttatni akaró terveket meghiúsította a félsziget villámgyors oroszországi annektálása. Az emiatt Moszkva ellen elrendelt embargó a saját erőforrások mozgósítására ösztönözte az oroszokat és számottevő veszteséget okozott az európai cégeknek. Azóta Oroszország több gazdasági-pénzügyi szervezetet és intézményt is létrehozott Kínával. Ezekhez csatlakozott számos, jelentős ország Indiától Brazílián át Dél-Afrikáig.”