Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

Mára azonban kiderült, hogy az elsősorban Ukrajnán keresztül zajló és katonai fenyegetéssel is párosuló amerikai érdekérvényesítés zsákutcába torkollott.
„Szerintem ugyanezért dobta be most a NATO-csatlakozás lehetőségét. Pontosan tudja ugyanis, hogy a Putyin-doktrína egyik sarokköve: a NATO, vagyis az USA nem létesíthet katonai bázist olyan országban, amely határos Oroszországgal. Ha viszont Moszkva a csapataival indított általános támadással védené meg övéit – okoskodhat Porosenko és környezete – akkor az úgymond egész Európát, sőt a világot fenyegető agresszió elleni fellépés ismét megkerülhetetlenné tenné őket, s ezzel megmenthetnék pozíciójukat.
Ám ha ez bekövetkezne – mondom én – háború törne ki a nagyhatalmak között. És ezt, egyelőre úgy tűnik fel, senki nem akarja kockáztatni. Porosenkoért végképp nem, ha egyébként az orosz piacra való behatolás, az oroszországi üzletekben való részvétel e nélkül is megoldható. Márpedig az ukrajnai államcsíny előtt úgy látszott, hogy ez az opció sem lehetetlen. A baj az volt akkor, hogy a korábbi mohó amerikai vezetés attól tartott: a német és az orosz cégek – ha úgy tetszik, az Európai Unió és Eurázsia – együttműködése veszélyeztetheti az USA világgazdasági-pénzügyi érdekeit. Mára azonban kiderült, hogy az elsősorban Ukrajnán keresztül zajló és katonai fenyegetéssel is párosuló amerikai érdekérvényesítés zsákutcába torkollott.

A Krímben lévő, Ukrajnától az orosz flotta számára bérelt támaszpontot amerikai érdekszférába juttatni akaró terveket meghiúsította a félsziget villámgyors oroszországi annektálása. Az emiatt Moszkva ellen elrendelt embargó a saját erőforrások mozgósítására ösztönözte az oroszokat és számottevő veszteséget okozott az európai cégeknek. Azóta Oroszország több gazdasági-pénzügyi szervezetet és intézményt is létrehozott Kínával. Ezekhez csatlakozott számos, jelentős ország Indiától Brazílián át Dél-Afrikáig.”
