Tuskék nekimentek a lengyel-magyar barátság bázisának
A varsói Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet sorsa hajszálon múlik.
A MoMo-s fiatalok emelt fővel sétálnak bele a demagógiába – és ez ebben a korban még nagyon rosszul áll.
Egészséges fiatal emberek szeretik próbára tenni az erejüket. Mivel a bármivel való egyetértés nem erőpróba, a fiatal emberek keresnek valamit, amivel vitatkozhatnak, amivel szembefeszülhetnek.
Most egy csapat fiatal ember az olimpiával feszül szembe Momentum Mozgalomnak nevezik magukat, ami egészen jó név, a rövidítése – MoMo – is jó, könnyen ejthető, bár emlékeztet a MoMa nevű politikai csodabogárhoz, de istenem, véges a betűkészlet, majd megszokják ezt is.
Szóval az olimpia most az erőpróba tárgya. Budapesti népszavazáshoz gyűjtenek aláírásokat, és ha elég összejön, majd kampányolnak az olimpia ellen. Még az is lehet, hogy sikerül nekik. Még az is lehet, hogy sikerül megakadályozniuk, hogy Budapest elnyerje a 2024-es olimpia rendezési jogát. Amiért azok is utálni fogják őket, akik az olimpia ellen szavaznak. Vagy talán nem is őket, hanem azt a szellemi közeget, amelyből támadtak. Az egész magyar ballibet. És a magyar ballib továbbra sem érti majd, hogy az utóbbi tizenkét évben miért veszít el minden választást.
Ez az új MoMo mindenféléket mond, amik persze butaságok, de ez fiatal emberektől még nem volna olyan nagy baj. Nem tetszik nekik a Fidesz, mert szerintük nem csak nem teljesítettek, de ki is szipolyozták a pénzt a rendszerből – miközben a reálbérek úgy nőnek, hogy az államadósság aránya csökken, hamarosan az összege is csökkenni fog.
De nem baj, végtére is a kormányért való lelkesedéssel aligha lehet erőt próbálni. A munkaalapú társadalmat abszolút zsákutcának tartják, mivel a technológiai és információs forradalom szerintük egy sor munkakört fog megszüntetni, erre pedig fel kéne készülni. Vajon mivel, ha nem munkával – de ez sem baj, egyetemistaként kicsit másképp néz ki a világ, mint családfenntartó alkalmazottként. Szerintük nonszensz, hogy több százezer ember azért kényszerül külföldön dolgozni, mert a szakmájában elvárnák a politikai lojalitást, vagy mert nem tud megélni itthon. Mintha a lengyelek, románok, bolgárok, szlovákok, macedónok, marokkóiak, ghánaiak, malgasok és hottentották nem áramlanának nyugatra, mintha nem egy globalizációs világjelenségről lenne szó – de istenem, most ezt mondja minden ellenzéki, ők miért hagynák ki.
Az olimpia rázósabb ügy. A MoMo-s fiatalok itt már emelt fővel sétálnak bele a demagógiába – és ez ebben a korban még nagyon rosszul áll. Szerintük minden budapesti lakos félmillió forintot spórol, ha nem lesz olimpia – nocsak?
Kilencszázmilliárdos spórolás – ez csak úgy jöhet össze, ha bevétel nem lesz egy fillér sem. Ilyet talán még Molnár Csaba DK-alelnök sem állítana, pedig ő tud teljes átéléssel butaságokat beszélni.
Természetesen lesznek bevételek. Ami a pénzügyeket illeti, a kérdés az, hogy e bevételek meghaladják-e a kiadásokat, vagy sem. Volt olimpia, ahol meghaladták, volt, ahol nem. Hogy nálunk hogyan lesz, előre nem tudható, lehet is róla vitatkozni – de közgazdasági szempontból az olimpia nem költség, hanem befektetés. A megtérülési vita többek között szólhat arról, hogy milyen költségek milyen arányban számolandók el az olimpiára (egy új híd nem csak egy hónapig szolgál), viszont milyen hosszú távú hasznok (például az országkép javulása révén megnövekvő szállodai bevételek) írhatók az olimpia javára. Ez ügyben lehetünk optimisták vagy pesszimisták, becsülhetjük a tételeket alul vagy felül, a lényeg azonban a megtérülés mértéke.
Csakhogy valójában nem közgazdaságról van itt szó. Pénzügyi szempontból a nullszaldó teljesen rendben volna, ami nem túl jelentős veszteséget éppúgy jelenthet, mint pár milliárdos kimutatható hasznot. A kormány úgyis az utóbbit mutatja majd ki, az ellenzék úgyis az előzőt állítja.
Az igazi kérdés viszont pontosan ugyanaz, ami 2004. december 5-én volt: sok évszázad kudarcai után mi magyarok belevágunk-e valami gazdaságilag és politikailag is kockázatosba, de ígéretesbe, vagy maradunk a biztos és olcsó kisszerűségben? Akkor a határon túli magyarok kettős állampolgársága volt a konkrét kérdés, és a magyar ballib erőteljes kampányának eredményeképpen a többség a kisszerűséget és az önzést választotta. De ezt a döntését nem bocsátotta meg azoknak, akik rábeszélték.
Most a MoMo-s ifjak, hátuk mögött az egész magyar ballibbel, pártokkal és értelmiségiekkel ismét az olcsó, kisszerű önzést kínálják a magyar választóknak. Könnyen lehet, hogy megint sikerrel járnak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság saját szervezésében hamarosan, előre be nem jelentett időpontban nem nyilvános felmérést készít arról, hogy a magyar lakosság mennyire támogatja az olimpiát, és ha nem lesz meg a többség, az önmagában perdöntő lehet a végső szavazáskor. Szóval lehet itt veszíteni.
De ha így lesz, azt még úgy sem bocsátják majd meg a magyarok a ballibnek, ahogy december 5-ét. És a ballib, amely, látva a civil MoMo sikerességét, majd képviselői helyhez juttatja annak két-három vezetőjét, továbbra sem fogja érteni, miért veszít az országgyűlési választásokon. Amíg az egész társaság el nem tűnik a politikai süllyesztőben.