Extant – A létezés határa

„Az első évad legnagyobb erőssége az a hihetőség. Reálisnak látszik, hogy a jövőben a NASA helyett egy (vagy akár több) magánvállalat kezébe kerül az űrutazás, és az ott végzett ipari termelés is. A készítők nagyon odafigyeltek a külsőségekre is, egy olyan jövőbeli világot hoztak létre, ami mai szemmel megvalósíthatónak látszik: az emberek hihető, jövőbeli számítástechnikai eszközöket használnak, okos házakban élnek, okos irodákban dolgoznak, még okosabb autók járják az utcákat, némelyik modell az autószalonok a »jövő autói« szekciójából érkezhetett. Mivel a sorozat fontos elemei a robotok – igaz, nem az asimovi törvények alapján működnek -, de Ethan miatt mégis fel kell tenni bizonyos kérdéseket, hisz általa a robotok számára új lehetőségek nyílnak a fejlődésre. Mennyire lesznek emberibbek az embereknél a robotok, hogyan fognak döntéseket hozni, és azoknak milyen következményei lesznek? Az idegenek szála Molly nyomozása során bontakozik ki, és szépen kikerekedik belőle egy globális összeesküvés a Yasumoto vállalattal, de az Ethan-szálhoz képest ez igazán csak az évad végére lesz izgalmas.

A második évadban is megmaradt az idegenek keltette fenyegetés, hisz a GSC szerint ők jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiségre, ugyanakkor itt kerülnek képbe a Humanichs által fejlesztett hadi robotok, amelyek révén totálisan szembementek az első évadban John Woods által lerakott »érző robot« filozófiával. Lucyval gyakorlatilag megteremtették a gondolkodás nélkül gyilkoló robotok generációját, amelyeknek senki sem parancsolhat, még akkor is, ha Lucy sokszor inkább egy hisztis tininek tűnik, mint egy öntudatra ébredő robot harcosnak. Az idegenek révén kreáltak velük egy ellenségképet, amivel az évadot el lehetett adni, de elég hamar kiderült, hogy nem ők a valódi ellenség. Sajnos ez az évad már eléggé szenvedett, a karakterépítés nem haladt sehová, klisés fordulatok és helyzetek követték egymást, mondhatni.”