Rettegők

„Kétségkívül feltűnő a párhuzamosság a lengyel és a magyar kormányzati intézkedések között. Úgy tűnik, abban sincs különbség, ahogy a világon mindenhol, Lengyelországtól Amerikáig, a liberálisok hűek maradnak elveikhez, s büszkén vallják: mindenki véleményét elfogadjuk, kivéve azokét, akik nem értenek egyet velünk. A demokráciát féltők hetente rendeznek tüntetést Varsóban, az Európai Parlament havonta tart vitát a lengyel demokrácia helyzetéről. Mintha Lengyelországban diktatúra lenne kibontakozóban. Az Európai Bizottság is megindította az ilyenkor szokásos kötelezettségszegési eljárásait és jogállamiságot vizsgáló mechanizmusait. Mintha a lengyel demokrácia helyzete lenne a legaggasztóbb válság ma Európában.

A rettegők most azért rettegnek, mert a hatalom nem szereti a kócos újságírókat, és mert ezek a kócos újságírók nem szaladgálhatnak szabadon a törvényhozás folyosóin. Szegények. Húsz képviselő blokkolta a hét végén a szabad bejárást az ülésterembe, kétezer ember vonult fel Varsó központjában, háromszázan a budapesti lengyel nagykövetség előtt. Nagy tömeg. Csupán idő kérdése, hogy Stras­bourgban mikor bukkannak fel a leragasztott szájú európai parlamenti képviselők, s emelik magasba a Gazeta Wyborcza üres címlapját.

Az előző lengyel kormánynak tulajdonképpen nem kellett volna megbuknia. De megbukott. A választópolgárok mást akartak. Választásukkal elégedettek. A rettegőknek ideje lenne végül szembenézniük a valósággal: a világ megváltozott, Európa átalakulóban van, s amíg nem tudnak alternatív, megnyugtató jövőképet felvázolni az új nemzedékek számára, addig senki sem fogja meghallani, amikor farkast kiáltanak.”