Tökötök van, nem lovatok

„Csak egy adat: az amerikai népesség évente százmillió dollár fölött költ tökre. De a mécseslobbi sem fakad könnyekre megrendülésében. Plusz még szépen hoz a konyhára a beöltözős tarhálás (ami azért lássuk be, nem betlehemezés) jelmezvonzata is. Tényleg döbbenetes, ne csodálkozzunk egy percig se, hogy most éppen Trump és Clinton között kényszerülnek választani. Ennek a szokásnak a magyarországi megjelenése és rohamos terjedése értelmezhetetlen. Egyvalami viszont végképp értelmet nyert. A Gyalog galopp zseniális fordításának azon pompás passzusa, amely szerint tökötök van, nem lovatok. De mielőtt megint elvernénk a maradék szittyák lovai által felvert port szegény amerikaiakon, lássuk be, a tökölésnek akadnak komoly pszichés okai is. És ez nem a régebbi mexi­kóiak fehér ruhás haláldaca. Egyszerűen be vagyunk tojva a haláltól. Elveszítettük a kapcsolatunkat a szellemvilággal, az őseinkkel, de még a vallással is. Van, aki szétstresszeli magát a világító temetők láttán, és aznap ki sem megy. De kik vagyunk mi, hogy ezért akár a második követ is reá vessük? Majd kimegy másnap, és az sem biztos, hogy csupán a dugók miatt, lehet hogy pusztán a csendesség kedvéért.

Különbözők vagyunk. Ki a Tibeti halottaskönyvet olvassa, ki Woody Allentől a Kopog a halál című rövid szöveget. Magam családommal együtt az egy éven belül meghalt édesanyámnak és törvény előtti anyámnak (ahogy az angolszász oly szépen mondja az anyósról) kívánok szerencsés utat. Most és mindörökké.”