Boldogtalanság receptre: ezt okozza a panaszkodás

„Sajnos a magyar egy elég pesszimista nép, így nem is csoda, hogy szeretünk panaszkodni. Ha egyik barátunk panaszkodik és elmeséli a fájdalmait, akkor már felhatalmazva érezzük magunkat arra, hogy mi is panaszáradatba kezdjünk. Ezzel szemben mi történik akkor, ha a barátunk dicsekedni kezd? Irigykedünk. Ha nyíltan nem is, hát titkon biztosan.

Panaszkodunk, ha megosztjuk a rossz történéseket az életünkből?

Azzal nem válunk energiavámpírrá, ha a jó és rossz élményeinket megosztjuk másokkal. Egy családtag, egy jóbarát vagy bárki, aki meghallgat segíthet megtalálni a helyes utat egy kérdéses témában, vagy segíthet megbirkózni az életünket érintő nehézségekkel.

Sőt, a panaszkodás sokszor még az előnyükre is válhat:

1. Kis mértékben segít oldani a felgyülemlett stresszt.
2. Összehozza a társaságot, hiszen elég együttérzőek is tudunk lenni, így természetesen segíteni akarunk a másikon.
3. Jó döntéseket tudunk hozni — A második pont alapján, ha elsírjuk másoknak a bánatunkat, akkor ők tanácsokat tudunk adni. És mivel nem mindenkinek nyílunk meg ennyire, bízhatunk benne, hogy hasznos is az a tanács, amit kapni fogunk.

A probléma ott kezdődik, amikor a panaszkodó fél nem hallgatja meg mások tanácsait, nem fogadja el a segítséget. Neki olyankor arra van szüksége, hogy sajnálják, mert ez az, ami kielégíti. Mondhatjuk úgy, hogy a panaszkodó attól érzi jól magát, ha sajnálják. De nem azért mert neki annyira jó szenvedni, hanem mert annyira önbizalomhiányos, hogy úgy érzi senki sem foglalkozik vele igazán. Nem hiszi el, hogy mások valóban szeretik és megbecsülik. Éppen ezért úgy viselkedik, hogy mások támogatására szoruljon, nem akar a sarkára állni, nem akar eredményeket elérni.

(...)

Az állandó panaszkodó nem veszi észre, hogy saját maga űzi el a barátait és a családtagjait, hiszen senki nem beszél szívesen egy olyan emberrel, akiből már messzire sugárzik az önutálat és az, hogy gyűlöli az egész világot.”

(...)