Még a Dűne írója sem tudja, hogy miről szól a prófécia
Szokás egy-egy legendának a mélyére ásni, elveszni múltjának részleteiben, de 10 000 év alatt birodalmak omlanak össze, így elég ritka, hogy ennyire messze utazzunk vissza az időben.
Az FX antológiasorozata, az American Horror Story volt már minden: kisértetház-horror, elmegyógyintézet-horror, hotel-horror, boszorkány-horror, szörnyszülött-horror.
„A hatodik évad pilotjának legnagyobb problémája – és előre is elnézést kérek a profán hasonlatért, de mégis csak egy horrorról beszélünk – hogy olyan, mint a visszanyelt hányás.
Jönne fel a borzalom, ott az öklendezés is, de a forgatókönyv és a rendező visszanyeli. Hiába vinnyog a medvedisznóember a sötétben, dobál kukákat, nem borzaszt el. Hiába hullik fogeső (ami szerintem nagyon kreatív ötlet volt) az égből, nem borzaszt el. Hiába aggatják tele a lakást a valószínűleg szektások szalmababákkal, egyszerűen jobban kiráz a hideg attól, amikor sötétben ülök a számítógép előtt és a szemem sarkában elmozdulni látszik valami a szomszédos, szintén sötét szobában, úgy hogy tudom, teljesen egyedül vagyok.
Na, ez az a hangulat, amit visszanyelnek a pilotban (igaz, már ezt csinálják a harmadik évad óta). Ez egyébként teljesen érthető, hiszen ömlesztve tolták elénk, milyen torzságokra számíthatunk ebben az évadban és a sztori kibontása, a karakterek bemutatása miatt nem jutott egyszerűen elég tér arra, hogy valami rémisztővel szolgáljanak. Inkább kaptunk egy enumerációt, seregszemlét, és ezzel biztos arra számítottak, hogy a dolgok puszta megjelenése izgalmat és félelmet szül, de szerintem ez már ma kevés. Kell az atmoszféra, amit nem lehet csupán dömpinggel előállítani.”