Krikszkraksz

„A magyar ellenzéki kultúra – különösen a független színház és a független film – »szociális fordulata« a szegénységet és a »kirekesztést« (a diszkriminációt) helyezi a középpontba, s egyre inkább a nők és a szexuális kisebbségek elnyomását is. Ez nagyon örvendetes politikai tény, és egybehangzik a magyarországi »civil társadalom« és NGO-szféra részvétteli, együttérző, jótékony, a társadalmi igazságtalanságokon fölháborodó és kesergő erkölcsi karakterével. Az egyenlőségre és emancipációra törekvő mozgások mai magyarországi metaforája: a szociális csomagküldő szolgálat. Ez még mindig csak a szociálliberális középosztály és értelmiség – helyénvaló és indokolt – szentimentális részvéte és nyugtalansága. Maguk az elnyomottak nem mozdulnak. Velük legföljebb a szélsőjobboldal beszél politikáról, de nálunk még ezt is korlátozza hatásában a szintúgy, de másképpen radikális jobboldal, azaz maga a kormányzat ereje és energiája. Ez utóbbit valamelyest fékezi a korrupcióval, klientelizmussal és a vakmerően pimasz pazarlással szembeni széleskörű undor – de hát ez akármennyire kellemetlen, a rendszer lényegét nem érinti. A társadalmi elégedetlenség a rendszer anomáliáira vonatkozik, nem a rendszerre magára.

*

A rezsim egyik leghatásosabb fegyvere a butaság.

*

A butaság – amely arra kényszeríti a médiákat, hogy sporthíreket és érdektelen pletykákat ugyanavval a hangsúllyal és ugyanabban a hányaveti, rossz stílusban adjon elő, mint hazánk és földrészünk végromlását – példája, hogy a politikai nyelv legerősebb szavai olyanok, mint a »mutyi« meg a »haverok« meg a „migránssimogatók«. Ez csakugyan nem különbözik a kései Kádár-korszak leghivatalosabb sajtójának attól a beszédmódjától, amely szerint a rendszer alapvetően »rendben van”, csak a »káderek« meg az »értelmiség« meg az »anyagiasság« meg a »megemésztetlen nyugati befolyás« okoz átmeneti nehézségeket. Az, hogy a versenyképességhez és termelékenységhez viszonyított reálbér miért sokkal alacsonyabb nálunk, mint külföldön, a hivatalos nyilvánosság számára nem kérdés. Mindenki (joggal) panaszkodik az egészségügy, a köz- és szakoktatás borzalmas állapotai miatt, és segítségért ahhoz a társadalmi és államrendszerhez folyamodik, amely az okozója ennek a pokoli helyzetnek.”