„2001–16 között gyökeres átalakuláson esett át a monetáris politika gyakorlata és elméleti háttere is. A nemzetközi pénzügyi válság keserű tapasztalataitól elválaszthatatlanul kellett radikálisan felülvizsgálni a válságot megelőző felfogást. A jegybank sokszor öncélú függetlenségét hangsúlyozó, az inflációt kizárólagosan a jegybank felelősségének tekintő, szinte kizárólag a kamatok mozgatásával operáló, a piacok és még inkább a pénz- és tőkepiacok tökéletes önszabályozásán alapuló, a külső mérlegek egyensúlyhiányának automatikus finanszírozódásába vetett ultraliberális hit szorult felülvizsgálatra a válság hatására. Nem a piaci mechanizmusok elsőbbsége, hanem a teljesen önmagára hagyott, elégséges felügyelet nélkül maradt piac, ezen belül a pénz-, tőke- és bankpiac járult hozzá a válság elmélyüléséhez. A 2008-at követő fordulat először az angolszász világban, majd Európában áthatotta a monetáris politika teljes eszközrendszerét, megváltoztatta szerepfelfogását. Paradox módon sokszor olyan nagyon is régi, nem konvencionálisnak vagy unortodoxnak nevezett eszközöket és megközelítéseket vetett be, amelyek a megelőző években kimentek a divatból. A mennyiségi lazítás erős rokon vonásokat hordoz például a nyílt piaci műveletekkel.
A vállalati kötvények vagy a jelzáloglevelek vásárlása, leszámítolása vagy fedezetként elfogadása ősi banki, jegybanki gyakorlat. A hitelezés ösztönzése direkt és indirekt módon, kedvezményes kamat- és lejárati feltételekkel ugyancsak nem ismeretlen eszköz. Az árstabilitás mellett a konjunktúra befolyásolásának és ezzel együtt a munkanélküliség leszorításának feladata legfeljebb a német ortodoxia felől tűnhet újszerű szerepfelfogásnak. De az összehasonlíthatatlanul megerősödött prudenciális felügyelet sem előzmények nélküli. A változás lényege abban ragadható meg, hogy a jegybankok tevékenységét kiterjesztették az egész gazdaság működésére, felelősségük nem szorítkozik az inflációra, a pénz-, tőke- és bankpiacok fokozott stabilitására. Ebben a mélyen átalakuló világban lehet elhelyezni és értelmezni a magyar monetáris politikát az elmúlt másfél évtizedben.”