Az iszlám radikalizmus térnyerése a Nyugat-Balkánon

„Napjaink demográfiai adatait szemlélve megállapíthatjuk, hogy a Nyugat-Balkán 3 országában is a lakosság nagyobbik hányada az iszlám vallást gyakorolja – Koszovóban a népesség 95,6 százaléka, Albániában 56,7 százaléka, Bosznia-Hercegovinában pedig 40 százaléka; de a többi országban is jelentős a muszlim kisebbség (Macedónia lakosságának 33,3 százaléka, Montenegró 19,1 százaléka, Szerbia 3,1 százaléka, s Horvátország 1,5 százaléka). Az említett országok összlakossága közel 24 millió, melyből a népszámláláskor magukat muszlimnak vallók száma 6.132.126 fő, vagyis a Nyugat-Balkán lakosságának közel egynegyede[4]. A háborús évek viszontagságai ellenére – a népszámlálási adatokat összehasonlítva – kiderül, hogy a népszaporulat tekintetében a muszlim lakosság vezető helyen áll, arányaiban mindegyik országban nőtt a számuk. Koszovóban az 1953-as és a 2011-es népszavazás adatait összevetve 28 százalékkal nőtt az albán lakosság száma; Bosznia-Hercegovina tekintetében az 1961-es és a 2013-as népszavazási adatokat összehasonlítva majdnem 15 százalékkal nőtt a muszlim lakosság száma; Macedóniában 1961-ben a lakosság 13 százaléka volt albán nemzetiségű, 2002-re pedig 25,7 százalékra nőtt ez a szám.[5][6][7][8][9]

A vallási radikalizmus nem új keletű dolog ezen a területen. A ’90-es évek háborúi tökéletes táptalajnak bizonyultak arra, hogy a nemzetiségi viszályok vallási színezetet is öltsenek. Boszniában az 1992–1995 között tartó háborúban megjelentek a közel-keleti országokból érkező dzsihadista harcosok, a mudzsahedinek[10], akik amellett, hogy a bosnyák testvéreik oldalán harcoltak, igyekeztek szélsőséges vallási nézeteiket is terjeszteni. Ugyanez a forgatókönyv játszódott le a koszovói háború idején is 1999-ben. A háborús időszak véget ért a nyugat-balkáni országokban, a feszültségek ugyan enyhültek, de a zavargások mégsem szűntek meg. Az etnikai ellentétek, a törékeny államhatalmi berendezés, az államhatárok átrajzolódásának Damoklész kardjaként lebegő kockázata mind–mind hozzájárul a radikális iszlám térnyeréséhez a Balkánon.

A nyugat-balkáni országokból 2016-ig 877-en csatlakoztak az Iszlám Államhoz, s harcolnak Szíriában és Irakban: Koszovóból 300-an, Bosznia-Hercegovinából 200-an, Macedóniából 207-en, Albániából 107-en, Szerbiából 50-en, Montenegróból 13-an. Közülünk 299-en tértek vissza saját országukba: Koszovóba 130 fő, Macedóniába 70 fő, Bosznia-Hercegovinába 50 fő, Albániába 42 fő, Szerbiába 7 fő. Őket hazatérésükkor ugyan nem tartóztatták le, de folyamatos megfigyelés alatt vannak az adott ország rendőrségei által. 2015-ben a közel-keleti harcokra vállalkozó balkániak száma jelentősen csökkent.[11] Ennek legfőbb oka a szigorúbb törvényi szabályozás – szinte az összes érintett ország törvényben tiltja meg a külföldi harcokban való részvételt és a félkatonai alakulatokhoz csatlakozást. A toborzás leggyakrabban az illegálisan létrehozott imahelyeken és az interneten – főként a facebook-on keresztül – zajlik; egyre fiatalabbakat céloznak meg, s egyre több nő van a külföldre induló harcosok között. Azt, hogy miért indul valaki Szíriába vagy Irakba harcolni, nem szűkíthetjük le kizárólag egyre. ti. az extrém ideológia terjedése mellett, fontos tényező még az alacsony iskolázottság, a gazdasági helyzet, a korrupció és a szervezett bűnözés is.[12] A térség egyik fontos jellemvonása, hogy nem csak az extrém vallási csoportok soraiból kerülnek ki dzsihadisták, hanem más radikális csoportosulások, pl. szurkolócsoportok, csetnik mozgalmak, stb. köreiből is.”