Jobb, mint Panama?

2016. május 28. 09:43

Amerika harmadik helyen áll az adóparadicsomok világranglistáján, Svájc és Hongkong mögött, megelőzve Szingapúrt és Luxemburgot. Aki Amerikában adómentes postafiókcéget szeretne, nem kell külföldre utaznia.

2016. május 28. 09:43
Boros János
Magyar Nemzet

Barack Obama világméretű kampányt indított a »dugimilliárdok« feltárására – »a pénznyelő lyukak a középosztálybeli családoknak ártanak«, háborgott egy áprilisi sajtókonferencián. Pénzügyminiszterével, Jack Lew-vel bármely elődjénél keményebben lép föl az adóelkerülők ellen. (...)

A német Zeit szerint (a következőkben ezen újság által feltárt információkat használom) Amerika harmadik helyen áll az adóparadicsomok világranglistáján, Svájc és Hongkong mögött, megelőzve Szingapúrt és Luxemburgot. Aki Amerikában adómentes postafiókcéget szeretne, nem kell külföldre utaznia. Egyes szövetségi államok, mint Delaware, Nevada, Dél-Dakota vagy Wyoming, akár nagyobb előnyöket is biztosítanak. Delaware-ben, az amerikai alkotmányt először ratifikáló államban több mint egymillió cég regisztrált, miközben az állam lakossága nem éri el ezt a számot. Az ötszáz legnagyobb amerikai vállalatból több mint háromszázat olyan államban jegyeztek be, amely egyedenként rájuk szabott törvényekkel külön kegyeket biztosít számukra. Az államok egymással versenyeznek a cégekért, Dél-Dakotában egyre több hazai és külföldi cég telepedik le, mivel ott nincs egyéni és társasági adó. »Éppen az a törvény, amellyel több átlátszóságot akarnak elérni, segít az amerikai pénziparnak, hogy pénzt csalogasson az országba« – írja a Zeit. A világméretű postafiókipar fölfedezte magának az Egyesült Államokat, hiszen védelmet jelent saját államuk adóhatóságaitól. A Bloomberg pénzügyi hírügynökség szerint az európai Rotschild-ház a Nevada állambeli Renóba helyezte át székhelyét. 2012-ben az offshore-tőkét 20-30 ezer milliárd dollárra becsülték, és senki nem tudja, ennek hányad része van az Egyesült Államokban, szakértők szerint az arány növekszik.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2016. május 30. 07:52
"...Az Oxfam America nevet viselő, a szegénység, az éhség és a jogtalanság ellen harcot hirdető szervezet összeállított egy táblázatot arról, hogy az 50 legnagyobb amerikai cég mennyit pénzt rejtett el offshore-számlákon. Az összeg nagyobb, mint Oroszország, Dél-Korea és Spanyolország együttes éves gazdasági termelése. A brit Guardian dolgozta fel az adatokat, és az összeg egészen pontosan 1,4 trillió (nem tévedés, tényleg trillió, azaz ezer milliárd) amerikai dollárra rúg. ... Az élen az Apple jár 181 milliárd dollárral. A General Electric 119 milliárdot parkoltat 118 adóparadicsomban. A Microsoft sem marad nagyon el a maga 108 milliárdjával, és a top tízbe bekerült a Google is. ... Most kapaszkodjanak! Az 50 legnagyobb cég 2008 -s 2014 között 2,6 milliárd dollárt költött lobbira. Ugyanebben az időszakban 11,2 trillió dollár szövetségi hitelt, hitelgaranciát és szanálási támogatást kaptak. „Minden egyes lobbira elköltött dollár után 130 dollár adókedvezmény, valamint 4000 dollár szövetségi hitel, hitelgarancia és szanálási támogatás érkezett – átlagosan. Ez az igazán nagy biznisz, nem a kábítószer. Amerika ezt kegyesen lobbinak nevezi. A világ más részein a korrupció utolérhetetlen világcsúcsát jelenti..."
ptrfarkas43
2016. május 29. 20:31
Majd Gyuribá megmondja a tutut.
Területvédő
2016. május 29. 17:41
Egy újabb érv amellett, hogy a végtelenül cinikus kioktatóbajnokok befogják a pofájukat.
Akitlosz
2016. május 29. 05:36
Az adóoptimalizálás nem bűncselekmény. Aki több adót fizet, mint amennyit feltétlenül muszáj ő balek. Saját magával és a családjával szúr ki. Mindenki felelősebben gazdálkodik a saját pénzével, mint az állam a közpénzekkel. Ennek bizonyítékául lásd az eladósodottság mértékét!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!