Semmelweis tragédiája

„Persze nemcsak egyszerűbb, de sokkal hangzatosabb is a magyar kórházakban uralkodó szörnyű állapotokat, a lepusztult kórtermeket, vizesblokkokat és az általános pénzhiányt okolni a kórházi fertőzésekért, mint beismerni, hogy az orvosok egy része – nemcsak nálunk, de mindenütt a világon – egyszerűen nem mos kezet. Mondhatjuk, azért, mert nincs mosdó és szappan a kórteremben, hogy nincs rá elég idejük, annyi a beteg, de azt is, hogy nem kapnak elég kézfertőtlenítőt. Csakhogy a nemzetközi tapasztalatok szerint ahol mindez adott, ott sem sokkal jobb a helyzet.

Nincs épeszű ember, aki vitatná, hogy a kórházi járványokban egyértelműen szerepet játszanak a zsúfolt kórtermek, az elavult szellőzőrendszerek, az, hogy sok műtőben nemhogy a levegőt nem tudják csíramentesíteni, de a plafonról gyakorlatilag a műtőasztalra hullik a vakolat. Az is biztos, hogy jobb lenne a helyzet, ha az orvosok és az ápolók nem lennének ennyire túlterheltek, ha nem tíz beteg jutna egy éjszakás nővérre. (...)

A kórházi fertőzések visszaszorítása sokkal összetettebb kérdés annál, mint mondjuk az, hogy van-e elég kréta meg A4-es papír az iskolákban. A felelősség ebben nemcsak a mindenkori kormányé, egészségpolitikáé, de az is tehet róla és ellene – legyen professzor vagy segédápoló –, aki ott áll a betegágy vagy a műtőasztal mellett.

S ha már felelősség: az ÁNTSZ és mindenki, aki megpróbálja bagatellizálni a kórházi fertőzések jelentőségét, súlyos hibát követ el. Ne feledjük, éppen a saját szakembereik voltak azok, akik – igaz, egy belső anyagban, de – már három évvel ezelőtt felhívták a figyelmet arra, hogy »a hazai járványügyi biztonságra a súlyos kórházi fertőzések és az ezekkel kapcsolatos halálozás jelenti a legnagyobb veszélyt«.”