Vita: érdemes kiadni még klasszikus sci-fit magyarul?

A Vének háborúja-sorozat díjnyertes szerzője, John Scalzi sci-fi író még novemberben írt cikket arról, hogy miért is nem baj, ha a fiatalok nem olvasnak klasszikusokat. Röviden: szerinte a fiataloknak megvannak a saját kedvenc szerzőik, a klasszikusok pedig egyszerűen nem ott vannak a polcon, ahol a fiatalok vásárolnak, a YA-szekciókban. „Minden szeretetem Heinleiné, Clarke-é és Asimové, de ők halottak” – írta Scalzi. Szerinte bármennyire is jók és fontosak ezek a szerzők, az ő jövőjük nem az a jövő, ami ma kezdődik. „Az olvasók nem akarnak visszamenni ötven évet az időben, hogy aztán onnan mozduljanak a jövő felé. (…) Nem várom el, hogy hatvan év múlva, amikor már halott leszek, sokan olvassák a könyveimet” – zárta posztját Scalzi.

Csütörtökön a Roboraptor közölte álnéven író vendégszerzője kemény hangvételű cikkét a Galaktikáról. A cikk szerzője megnézte, mit adott ki tavaly a Galaktika, és azt az – egyébként hangvételtől függetlenül tényszerű – következtetést vonta le, hogy a kiadó egyszerűen nem friss könyveket ad ki. „Olyan, mintha lenne a külföldi könyveknek egy ócskapiaca, ahová a Galaktika szerkesztői előszeretettel járnak vásárolni – igaz ez egyébként a magazinban megjelent novellák tetemes részére is. Nem feltétlenül rosszak ezek a könyvek vagy novellák, de az tény, hogy nem igazán relevánsak 2015-ben” – írta, majd rátért a borítókra, amelyek kapcsán már én is panaszkodtam egy kicsit.

Retró: kiadni, vagy nem kiadni?

Meglepő módon a Molyon és a cikk alatt hozzászólók a cikk lényegi, kiadóra vonatkozó állításaival legtöbben nem igazán vitatkoztak, a magazinról például meglepően negatívak a leírt vélemények – ehhez nem igazán tudok hozzászólni, mert az utóbbi hónapokban idő hiányában csak a háromszázadik számot forgattam, ahol magyar szépírók novelláit közölték: az nem volt rossz. Mások a borítókra vagy a fordítás minőségére panaszkodtak: a borítókról már ugye ejtettünk szót.

A szöveg egy állításával viszont, amely éppen Scalzi fenti érvelését citálta, sokan nem értettek egyet. A lényeginek látszó kérdés tehát a következő: kell kiadni 2015-2016-ban negyven-ötven-hatvan éves könyveket, akár ismert, klasszikus, akár ismeretlen szerzőktől? Az olvasók eléggé megosztottnak látszanak a kérdésben: van, aki szerint jó, hogy a Galaktika hiányt pótol egyes kiadványaival, mások arra mutattak rá, hogy jó ez, csak nem ugyanazokat a szerzőket kéne erőltetni.

A sci-fi író Brandon Hackett (Markovics Botond) bejegyzés alatti kommentjében arról írt, hogy a Galaktika el fogja veszíteni így a fiatal olvasókat, másrészt pedig arról, hogy egy-egy neves szerző „nem véletlenül elfeledett” regényének kiadása egy jó regény elől veszi el a helyet és az energiát. Hozzátette: persze ha van kereslet régi könyvekre, akkor semmi gond nincs ezzel a kiadói gyakorlattal, de fennáll a veszélye, hogy retrómárkának könyvelik el az olvasók a Galaktikát, ami nem tesz jót egy sci-fi kiadónak.

Mi is mondunk verdiktet

Tehát szükség van klasszikusok (újra)kiadására, vagy nincs? Személy szerint Scalzival, illetve Hackettel értek egyet. Mint októberben beköszönőnkben is írtuk, a magyar fantasztikus könyvkiadás a nagyobb klasszikusok rendszerváltás előtt elmaradt kiadását egészen jól pótolta, kevés olyan alapmű, vagy érdekes alkotás van, ami tényleg nagyon hiányzik magyar nyelven. A Brunner-féle Zanzibár például ilyen, én örültem is, hogy kiadta a Galaktika. A kiadó által kedvelt Asimov, Clarke, Heinlein, illetve például az Agave Könyvek által gondozott Dick, Bradbury, Banks vagy Gibson életművéből kevés olyan mű maradt, amit érdemes nem hogy kiadni, de olvasni is.

Persze, ahogy Brandon Hackett megjegyezte, ez főleg egyéni olvasási preferenciákról szól, én pedig személy szerint sokat olvasok angolul, van ekönyv-olvasóm, így nincs feltétlenül szükségem magyar kiadásokra. Persze egy szép könyvet mindig jó dolog feltenni a polcra, ez nem vitás, legyen akár olyan régi, mint egy Homérosz, vagy egy Biblia. Annyi azonban bizonyos, hogy egy előrelátó kiadónak több lábon kell állnia: egyszerre kell foglalkoznia a hagyományőrzés/ápolással, a friss hangok, izgalmas új irányok követésével és a magyar fantasztikus kánon fejlesztésével, bővítésével.

A Galaktikánál úgy tűnik, hogy az első elem jelenti a fő profilt, de idén például jön négy magyar könyv, amelyeket a borítókra tett építő jellegű kritikám mellett nagyon várok. A friss könyvek kiadását pedig egészen jól lefedi a többi hazai kiadó, így összességében nem lehet ok a panaszra: a magyar fantasztikus irodalom kétséges helyzetéről beszélni pedig ennek fényében talán kissé túlzás.

Frissítés:

Megkerestük a cikkel kapcsolatban a kiadót is, az ígéret szerint Burger István kiadóvezető interjút ad nekünk a közeljövőben.