„A Terror Háza kívülről pontosan úgy nézett ki, mint a többi épület az Andrássy úton. Belül azonban egy múzeum várt, melyet éppen azon a helyen alakítottak ki, ahol először a nácik, aztán a kommunisták éltek a bebörtönzés, a terror és gyilkosság eszközével.
Megrázó élmény volt a látogatás. Sok mindent megtudtam, amiről korábban fogalmam sem volt. Magyarországról 600 000 embert hurcoltak el szovjet munkatáborokba, akiknek a fele sosem tért haza, mert meghaltak a kegyetlen bánásmód és az éhezés következtében. Néhány túlélő dokumentumfilm-felvételeken meséli el, milyen borzalmasan bántak velük. Természetesen arról már hallottam, hogy milliók haltak meg a Szovjetunióban Sztálin kezétől. Mióta hazatértem, viszont azt is megtudtam, hogy tömeggyilkosságok voltak egész Kelet-Európában.
Talán nekünk is létre kellene hoznunk egy állandó emlékhelyet, ami figyelmeztet bennünket arra, hogy mit követett el a kommunizmus az emberiség ellen és mire lenne képes ismét. Fontosnak tartom, hogy Londonban is hozzunk létre egy Terror Háza Múzeumot. A parlamenti képviselők támogatásával, a média híradása mellett, iskoláscsoportok látogatásával a múzeum biztosíthatná, hogy legalább annyira széles körben ismerjék Sztálin, Mao és Pol Pot elvtársakat, mint ahányan Hitlert vagy Churchill ismerik.
Minél hamarabb hozzá kell kezdenünk, ha egy ilyen múzeum létrehozásáról döntünk. A túlélők vallomásai tették rám a legnagyobb benyomást a Terror Háza Múzeum kiállításán. Össze kell kell gyűjtenünk ezeket a tanúságtételeket a világ minden tájáról, amíg az érintettek életben vannak. Egy ilyen kiállítás elkészítéséhez jelentős adományokra van szükség. Szorít az idő. Ha nem hozzuk létre a múzeumot, mindez feledésbe merül majd.”