A népbírósági jog hálójában: perújítási eljárás Hóman Bálint ügyében

A magyar történelmi személyiségekről magyarok döntenek, az állampolgárság ehhez nem elégséges.

Nézzük Pell elődjét a nagyköveti székben J.F.Mongomery-t. "Montgomery azon kevesek egyike, akik egyebek mellett tisztában voltak azzal, hogy Magyarország politikai mozgástere akkor szinte a nullával volt egyenlő, s hogy mindaz a kedvezmény, amit Horthy Hitlernek tett, egészen egyszerűen elkerülhetetlen volt. Miképpen azzal is tisztában volt, hogy Horthy gyűlölte a náci Németországot, és annak vezetőjét egészen egyszerűen megvetette. Semmibe vette. A Magyarország, a vonakodó csatlós című könyvében így ír erről:„Magyarország hajlott arra, hogy a szövetségesek oldalára álljon, de a körülmények folytán elsősorban nem az volt a kérdés, hogy mit szeretne tenni a nép, hanem az, hogy mit tartottak szükségesnek. A magyarok ma úgy érezhetik, hogy vezetőik hibákat követtek el, és minden bizonnyal követtek is el hibákat, de véleményem szerint függetlenül attól, hogy milyen politikát folytattak egy adott időpontban, az eredmény pontosan ugyanaz lett volna. A magyar politikusok viszonyát is mutatja Szálasihoz. "1939. március 15-én díszelőadás volt a budapesti Magyar Királyi Operaházban a függetlenség napja – olyan, mint nálunk július negyedike – tiszteletére. (…) A nyitány előtt egy kiscserkész jött a függöny elé, és beszédbe kezdett, de alig mondott néhány mondatot, amikor váratlan esemény történt. A nézőtéren többen kórusban kiáltozni kezdtek – amint később megtudtam, azt kiáltozták, hogy Igazságot Szálasinak! Mivel pedig Szálasi a magyar Nyilaskeresztes Párt, vagyis a magyar nácik vezetője volt, nyilvánvalóan valamiféle tüntetésnek szánták Horthy és Teleki ellen. (…) Páholyunk a lépcső közelében volt, és miután kiderítettük, hogy a kiabálás a karzatról hallatszott, elindultunk felfelé. Időnként hangos kiabálás hallatszott, el sem tudtuk képzelni, hogy mi történhetett. Amikor felértünk a lépcső tetejére, meglepetéssel állapítottam meg, hogy a kormányzó kiabált. Két vagy három ember a földön hevert, egy továbbinak a kormányzó a torkát szorongatta, miközben azt kiáltozta – amint később megtudtam –, hogy »Így, tehát elárulnád a hazádat?!« A kormányzó egymagában is ura volt a helyzetnek. Amikor a harmadikat is földre lökte, mormogott valamit, és a kezével letörölte az öltönyét, majd szó nélkül elhaladt mellettünk. (…) Az incidens nem csak arra volt jellemző, hogy a kormányzó milyen mélyen gyűlölte az idegen doktrínákat, hanem arra is, hogy milyen ember volt. Jóllehet, akkor már 72 éves lehetett, eszébe sem jutott, hogy segítségért kiáltson, azonnal cselekedett, mint a hajóskapitány, amikor zendüléssel van dolga.” - See more at: http://archivum.magyarhirlap.hu/hullamter/a_vonakodo_csatlos.html#sthash.BjFHUPHa.dpuf

"...hatályon kívül helyezte...népbírósági ítéleteket és felmentette... A sikeres perújítás ... történész-, és társadalmi vitát robbantott ki..." Az első ÉS elé kell vessző, a második elé pedig nem.

"1) És Lukács György szobra az milyen sajátosság lehet?" L. Gy-t hagyja békén. Filozófiai és politikatörténeti jelentősége egyértelmű. Még akkor is, ha Ön nem tud róla. Nem is kell, csak azért engedje meg, hogy más így tartsa helyesnek. Egyébként a szobor le van szarva. Az csak egy politikai gesztus. Nem az illetőről, hanem arról szól, aki állította. EZ a legnagyobb baj a Hómanéval. "2) ...Hóman tudományos eredményeinek jelentőségét..." - amennyire tudom, nevezett jelentősége a történettudományban nem volt olyan jelentős, hogy az állam szobrot emeljen miatta. (Nem is azért emelnék. Hanem azért, hogy a szélsőjobbtól elszívják az érvényesülési lehetőséget.) "3) Horthy októberi kiugrási kísérlete utolsó lépése volt egy olyan kísérletsorozatnak..." - írja. Ami nem sikerült. És nem véletlenül. Ön úgy állítja be az eseményeket, mintha azokat, kizárólag az egyes emberek, a körülményektől kiszolgáltatott kényszer szülte döntései eredményeznék. De ÍGY nem lehet a közösség szolgálatát felvállalni, és az azzal járó előnyöket élvezni. CSAK úgy lehet, hogy az adott, valóban szorító körülmények között az optimális út kiválasztására, kimondva vagy nem, de ÉPPEN az illető - ilyen vagy olyan adottságai révén - a legalkalmasabb. EZ az ő felelőssége! Horthy hatalomra jutása kijelölte az út végét. Nem ismerte fel a progresszió irányát, hanem beégette az addigi - monarchiabeli - viszonyokat a rendszerbe, mert a szűk réteg (osztály?) érdeke ezt diktálta. Ennek logikus folyománya volt a Trianon-mítosz, amivel egybefoghatta, és akár mozgósíthatta is a közvéleményt. Erre utal a tudatos manipuláció, hogy az aláírást egy outsiderre bízta. És tudja, mi volt ebben - azon kívül, hogy persze a politikailag megsemmisült az, aki fogta a tollat? Hogy a békefeltételeket valójában nem fogadtuk el, hogy a háborúban ránk rótt felelősséget valójában nem ismertük el, hogy az új kisnemzetek megerősödését általa nem tartottuk indokoltnak, és mindezt önös érdekből: mert a MI (állítólagos) gyengülésünk volt az ára! És mindennek - meg az elv következetes fenntartásának - a jutalma volt a II. világháborús teljes pusztulás! Gondolja, hogy EKKORA felelősséget, fel kellett volna vállalnia Horthy-nak? Hát nem. A zsidók deportálásának az ötletekor azonnal le kellett volna mondania (nem Hitlerhez szaladni később, és könyörögni), illetve nem kellett volna belépni a háborúba (!!), és ott volt Kamenyec is..., meg Újvidék is. ...Szóval igaz, nem mondhatott volna le. De lógnia kellett volna. S nem ellógnia. (Természetesen H. B. NEM számít, mert ő sajnos nyilas is volt, nemcsak érmész, és a nyilasok direkt pusztulásba vitték az országot...)