A népbírósági jog hálójában: perújítási eljárás Hóman Bálint ügyében

A magyar történelmi személyiségekről magyarok döntenek, az állampolgárság ehhez nem elégséges.

Nézzük Pell elődjét a nagyköveti székben J.F.Mongomery-t. "Montgomery azon kevesek egyike, akik egyebek mellett tisztában voltak azzal, hogy Magyarország politikai mozgástere akkor szinte a nullával volt egyenlő, s hogy mindaz a kedvezmény, amit Horthy Hitlernek tett, egészen egyszerűen elkerülhetetlen volt. Miképpen azzal is tisztában volt, hogy Horthy gyűlölte a náci Németországot, és annak vezetőjét egészen egyszerűen megvetette. Semmibe vette. A Magyarország, a vonakodó csatlós című könyvében így ír erről:„Magyarország hajlott arra, hogy a szövetségesek oldalára álljon, de a körülmények folytán elsősorban nem az volt a kérdés, hogy mit szeretne tenni a nép, hanem az, hogy mit tartottak szükségesnek. A magyarok ma úgy érezhetik, hogy vezetőik hibákat követtek el, és minden bizonnyal követtek is el hibákat, de véleményem szerint függetlenül attól, hogy milyen politikát folytattak egy adott időpontban, az eredmény pontosan ugyanaz lett volna. A magyar politikusok viszonyát is mutatja Szálasihoz. "1939. március 15-én díszelőadás volt a budapesti Magyar Királyi Operaházban a függetlenség napja – olyan, mint nálunk július negyedike – tiszteletére. (…) A nyitány előtt egy kiscserkész jött a függöny elé, és beszédbe kezdett, de alig mondott néhány mondatot, amikor váratlan esemény történt. A nézőtéren többen kórusban kiáltozni kezdtek – amint később megtudtam, azt kiáltozták, hogy Igazságot Szálasinak! Mivel pedig Szálasi a magyar Nyilaskeresztes Párt, vagyis a magyar nácik vezetője volt, nyilvánvalóan valamiféle tüntetésnek szánták Horthy és Teleki ellen. (…) Páholyunk a lépcső közelében volt, és miután kiderítettük, hogy a kiabálás a karzatról hallatszott, elindultunk felfelé. Időnként hangos kiabálás hallatszott, el sem tudtuk képzelni, hogy mi történhetett. Amikor felértünk a lépcső tetejére, meglepetéssel állapítottam meg, hogy a kormányzó kiabált. Két vagy három ember a földön hevert, egy továbbinak a kormányzó a torkát szorongatta, miközben azt kiáltozta – amint később megtudtam –, hogy »Így, tehát elárulnád a hazádat?!« A kormányzó egymagában is ura volt a helyzetnek. Amikor a harmadikat is földre lökte, mormogott valamit, és a kezével letörölte az öltönyét, majd szó nélkül elhaladt mellettünk. (…) Az incidens nem csak arra volt jellemző, hogy a kormányzó milyen mélyen gyűlölte az idegen doktrínákat, hanem arra is, hogy milyen ember volt. Jóllehet, akkor már 72 éves lehetett, eszébe sem jutott, hogy segítségért kiáltson, azonnal cselekedett, mint a hajóskapitány, amikor zendüléssel van dolga.” - See more at: http://archivum.magyarhirlap.hu/hullamter/a_vonakodo_csatlos.html#sthash.BjFHUPHa.dpuf

"...hatályon kívül helyezte...népbírósági ítéleteket és felmentette... A sikeres perújítás ... történész-, és társadalmi vitát robbantott ki..." Az első ÉS elé kell vessző, a második elé pedig nem.

Nagyon tisztelem Gellért Ádám munkásságát. Mára elmondható, kutatásaival, a korabeli törvények és ítéletek alapos feldolgozása révén mértékadó a véleménye a kommunista korszak működtetői felelősségre vonásának jogi lehetőségeit illetően és a népbírósági ítélkezés tárgyilagos értékelésére vonatkozóan egyaránt. Aki érdemben akar ismeretet szerezni a Népbíróságok ítélkezési gyakorlatáról, annak érdemes a teljes Hóman-tanulmányt elolvasni, mivel abban, mint cseppben a tenger, megismerhető ennek az intézménynek valódi működése.