„A mai világban egyre többet kell teljesítenie felnőttnek és gyermeknek egyaránt. Verseny van, és a modern iskolának a modern életre kell felkészítenie. Ebben – fenntartótól, tankönyvtől, táblától és krétától függetlenül – a pedagógusoké a főszerep. Bevezettük a tanárjelöltek ösztöndíjrendszerét, és jelentős béremelést hajtottunk végre. Ők voltak az elsők a sorban. A magasabb bérért pedig többet is kell dolgozni. Az életpálya erről is szól.
A megvalósult központosítás központi kérdése: hogyan lehet az egyén és a közösségek alkotó szabadságát, valamint az állam felelősségét egyszerre biztosítani? A problémák, amelyekkel 2010-ben szembesültünk, azonban ennél hétköznapibbak voltak. Nem lehetett tudni, hány pedagógus van Magyarországon, és meg kellett határozni azt is, mennyire volna szükség. Nem volt nyilvántartás arról, milyen könyvekből és mit tanulnak a gyermekeink. Nem lehetett tudni, mi történik az iskolákban, és az ott folyó munkát és teljesítményt nem is értékelte senki. Ezért volt szükség az állami fenntartás kereteinek megteremtésére, a tankönyvellátás átszervezésére, a tanfelügyelet visszaállítására. A családoknak is többet tudtunk adni: soha ennyi gyermek nem étkezett még térítés nélkül az iskolában, és az ingyenes tankönyv is sokaknak jelent valódi segítséget. De még nem jutottunk a munka végére. Az átalakításnak vannak nyilvánvaló nehézségei. (...)
A politikai vitát régről ismert szereplők vívják. Mi azonban elsősorban a szülőknek és a gyermekeknek tartozunk felelősséggel. A hétköznapok problémái mellett nem tévesztjük szem elől a célokat. Milyen iskolát szeretnénk? A mi válaszunk: modern, versenyképes, növekvő teljesítményt nyújtó, fenntartható iskolát. Olyat, amelyért az állam teljeskörűen felelősséget tud vállalni.”