Kis állam és befogadás: egyszerre nem megy

„Kétségtelen, hogy az óriási, és azonnali segítségre szoruló embertömegre rövid idő alatt lehetetlen volt felkészülni. Miközben a Wilkommenskulturban látszólag egy oldalra került a német kormány és a menekültek jogaiért kiálló állampolgárok, Merkelék szándékai mögött kezdettől sejthető volt az olcsó gazdasági munkaerő behozatalának vágya. Ezzel már persze önmagában is vannak gondok, de az igazi baj az, hogy emellett a nagy kormánykoalíció képtelen volt félretenni belső ellentéteit, és átállni krízismenedzsment módba. Jellemző példa erre az, ahogyan a szociáldemokrata-zöld vezetésű Észak Rajna–Vesztfália volt az egyik első tartomány, amely szeptember 17-én bejelentette, megtelt, anyagi lehetőségei miatt nem tud több menedékkérőt fogadni. Az anyagi segítség a CDU-CSU részéről azonban nem kapott zöld utat, pont úgy, mint ahogy a tartományi rendőri szervek sem kaptak elegendő segítséget.

A német állam ugyan kiterjedt jóléti rendszert működtetett, de amit most látunk az nem egyértelműen az »integráció kudarca.« Már csak azért sem, mert egészen a legutóbbi évekig, Németországban nyugat-európai értelemben vett integrációs politika alig létezett. A tipikus kilencvenes évekbeli hozzáállás az akkor valóban főként gazdasági bevándorláshoz kapcsolódó »vendégmunkás« kifejezésben kristályosodik ki. Abban a gondolatban, hogy a Németországba élni és dolgozni érkezők elsősorban vendégek itt, miközben a valóság a többgenerációs török és más közel-keleti családokkal már egészen mást üzent. Mindez az első kidolgozott integratív programokkal csak pár éve változott meg.

Az országban így tehát hamar össze is omlott a bevándorlási rendszer a tavalyi nyomás alatt. Sőt, a németek az őszön a nagyobb baj elkerülését szinte kizárólag az önkéntesek ezreinek köszönhetik, akik valóban éjjel és nappal dolgoztak azon, hogy ne uralkodjon el a káosz.

Ezt a problémát tehát hosszú távon csak a közszolgáltatások és az állam szerepének újbóli megerősítésével lehet kezelni. Az a polgári sajtó tehát, amely ma egyszerre követel még kisebb államot és a menekülteket is befogadná, egészen egyszerűen fordítva ül a lovon.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének rémisztő problémák egy ilyen egymilliós irdatlan tömegben. Mikor a nyáron nekem is szerencsém volt jó pár napra csatlakozni a segítőkhöz, hullámokban tapasztaltam önkéntesek között az ezzel szembeni túláradó pesszimizmust és optimizmust is. Sokaknak, így nekem is új élmény volt a direkt segítség egy krízishelyzetben. Sokan azzal a téves nézettel álltak először neki az önkénteskedésnek, hogy »a menekült szép«, és a többségükkel átélt, sokszor pár órás tapasztalatunk persze eltakarja a tényt, hogy a világ jelenleg legpokolibb lyukaiból, szellemileg és fizikailag is romboló vagy lerombolt környezetekből jön többségük.”