Politikacsinálás fekete ruhában

„Látszólag különböző seregek indulnak harcba a jó ügyért, politikusok, érdekképviseleti szervezetek tisztségviselői, szakmai szervezetek, közemberek, azonban jól megnézve, a különböző seregek ugyanazokból a katonákból állnak, de mindig jelzik, hogy nem is tudnak egymásról, bár itt helyesen úgy kellene fogalmazni, hogy magukról. A tiltakozások és petíciók szórása is széles skálán mozog: a bérek rendezése, a paraszolvencia felszámolása, a munkafeltételek javítása vagy az adott szakma számára kedvezőbb működési környezet kialakítása is célja a mozgalmaknak. Tehát a seregek által nyitott front is széles. Egy erőforrás-hiányos ágazatban meglévő valós problémák kezelése természetesen nehéz, együttes kezelésük pedig értelemszerűen lehetetlen. Valószínűsíthetően ez is a cél, maroknyi csapattal ellehetetleníteni az ágazatirányítás működését.

Természetesen vannak rossz intézményvezetők, osztályvezető főorvosok, akik miatt sokan kényszerülnek felállni és egy másik intézménybe átmenni. Csupán az a kérdés, hogy eddig Magyarországon a több mint száz kórház egyikében sem voltak olyan vezetők, akik miatt az ott dolgozóknak a közérzete rossz volt? Nyilvánvalóan mindig volt ilyen, de valami most mégis más. Az ágazatban dolgozók mindig is erős szálakkal kötődtek ahhoz az intézményhez, ahol dolgoztak, a betegeikhez, a munkatársaikhoz, azonban mára sikerült elhitetni velük, hogy az adekvát válasz ezekre a problémákra az, ha otthagyják a munkahelyüket, mert azzal mutatnak példát. A tömeges külföldre vándorlás természetesen a jobb jövedelmi viszonyokkal magyarázható, de ennek ütemét valószínűleg a »jóslat« beteljesülésében érdekeltek lassúnak ítélték, az egészségügyi ellátórendszer működése még nem vált kritikussá. Ennek megfelelően ideáltipikus magatartásként a munkahely otthagyását állítják be. Ezt a folyamatot pedig segíti az, hogy a hiányszakmák egyre bővülő körében az intézmények egymásra licitálva kínálnak magasabb béreket az orvosoknak. Egy budapesti kórházat otthagyó aneszteziológusok ügye kapcsán került felszínre az, hogy mennyi is volt ott a bérük. Az egymillió forint körüli fizetések ma Magyarországon nem számítanak alacsony jövedelemnek, így természetesen a rossz jövedelmi kilátásokra való hivatkozás itt nem váltotta volna ki az addigra már az érdeklődés középpontjába került altatóorvosok iránt a liberális médiumok által megszólított emberek empátiáját. Így maradtak a rossz munkakörülmények és a kórházigazgató kibírhatatlan viselkedése, ami megfelelő indokot jelentett az aneszteziológusok távozására. Hasonló esetről számolt be a média Egerben, ahol szintén hiányszakma képviselői álltak fel és távoztak a kórházigazgató magatartása miatt. Az eseteket taglaló média azonban egyik esetben sem számol be az érintett orvosok jövedelmében bekövetkezett változásokról.”