Emancipáció lapáton

„Tagadhatatlan, a fejlődés évről évre észlelhető, az idei világbajnokságon egyesben már 40, kettesben pedig 21 női kenus egység nevezett, igaz, a műkedvelők még mindig túlsúlyban vannak a képzett versenyzőkhöz képest, s jó néhány évig ez még így is lesz. Ehhez képest a szakág jeles képviselői 2020-ban már olimpiai érmekért versenyeznek majd. Ugyanúgy két számban, mint férfi sporttársaik, az egyenlősdi a négy-négy férfi és női kajakos futammal együtt maradéktalanul érvényesül. Aminek mi, magyarok, akár örülhetnénk is, hiszen az idei világbajnokságon a kenus Takács Kincső egyesben ezüst, kettesben, Lakatos Zsanettel pedig bronzérmet szerzett. Ám ennél nagyobb a tét. (...)

Eleve durván tízszer annyian kajakoznak, mint kenuznak, s mindkét szakágban túlnyomó többségben vannak a férfiak, a NOB által diktált kvótarendszer végeredményben tehát nem egyensúly, hanem igazságtalanság, nem emancipáció, hanem numerus clausus.  A túlhajszolt emancipáció, az ekképpen csökkenő olimpiai részvétel esélye fiúk egész tömegének veheti el a kedvét a kajakozástól. Akiktől nem kívánhatjuk, hogy ritmikus gimnasztikában vagy szinkronúszásban valósítsák meg önmagukat, még ha sikerült is kikényszeríteni – merthogy igény nem volt rá, az biztos –, hogy utóbbi sportágban idén a kazanyi világbajnokságon már debütáltak az erősebb nem gyengéd képviselői. A férfikajakos, pontosabban a »kajakos« férfi a mai napig ideáltípus. A női kenus sohasem lesz az. És ez így van rendjén.”